Itt a legújabb partikulturális kifejezés, a
clean up rave
A hétvégén már a nyolcadik romeltakarító akcióját szervezte a kijevi partizó fiatalok által alapított “Javítsuk Meg Együtt” mozgalom. A “takarítóbulikon” lerombolt vidéki épületek újjáépítését kezdik el a romok eltakarításával, amit fényes nappal, de kissé a régi bulijaikra emlékeztető körülmények között, vagyis DJ által tolt hangos zenére, együtt mozogva csinálnak.
Ezúttal a néhány száz lakosú, a fővárostól kétórányi utazásra eső, észak-ukrajnai Jahidne falucska kibombázott kultúrházához vonultak ki durván 200-an - írja az AP tudósítója, Justin Spike. (Aki nemrég egyébként még a nem technóban, hanem csodás popzenében utazó magyar Felső Tízezer dobosa gitárosa volt.)
A lemezjátszókat lőszeres ládákra állította DJ Olekszand Bucsinszkij, aki a szettje után ezt nyilatkozta:
"Ők itt mind fiatalok, akik szenvedélyesen szeretnek élni, de félelmet, szomorúságot és dühöt éreznek a háború miatt. De azt is érzik, hogy ki kell venniük a részüket ebből a történelmi pillanatból és segíteniük kell másoknak, hogy mosollyal az arcukon tegyék jobb hellyé Ukrajnát."
Az egyik szervező, Tánya Burjanova, pedig így foglalta össze a lényeget az AP-nek:
“Mostanában önkénteskedésből áll az életem. Szeretem az elektronikus zenét, és régen sokat partiztam. De most háború van, szeretnénk segíteni, és mi ezt zenére csináljuk”
Ilyen volt a jahidnei buli a Euronews videóján: