Veszélyes manővert rögzített egy sétahajó fedélzeti kamerája. A járművet két kisebb turistahajó előzte meg, utóbbi annyira közelről, hogy csak a nagyobb hajó kapitányának lélekjelenlétén múlott, hogy nem lett belőle baleset.
A felvételt a TV2 közölte, a csatorna a felvételt készítő sétahajó kapitányát is megszólította. Tolnay Zoltán elmondta, 30 éves hajózási tapasztalata alatt még hasonlót sem látott a Dunán. Az ütközést úgy kerülte el, hogy hátrabemenetbe kapcsolt, és lefékezte saját hajóját, de így is mindössze centiken múlhatott a baleset.
Tolnay szerint a manőver felelőtlen és értelmetlen is volt. A két turistahajó jobbról előzte meg az ő járművét, amely elmondása szerint a hajózásban eleve speciális dolog, indokolt esetben lehet csak alkalmazni a manővert. Az előzést végrehajtó hajóskapitányok ráadásul nem használtak rádiót, annak ellenére, hogy kötelező lett volna ezen keresztül tájékoztatni a másik hajó kapitányát, mielőtt előzésbe kezdenek.
Az eset a Hableány tragédiájának helyszínétől 200 méterre történt.
A rendőrség szabálysértési eljárást indított a vízi közlekedési szabályok megsértése miatt.