Hatalmas fordulat állt be a héten az amerikai politikában. Pontosabban hatását és jelentősségét tekintve hatalmas, gyakorlatban annyi történt, hogy a nyilvános nyomasztás, érzelmekre ható szólamok, észérvek és nagyon komoly engedmények segítségével sikerült meggyőzni 1 embert, hogy támogasson 1 törvényt. Ennek az embernek és a törvénynek viszont akkora jelentősége van, hogy megmentheti Joe Biden elnökségét, a Demokrata párt hatalmát és végső soron az egész emberiségnek is segíthet egy kicsit, hogy elkerüljük, de legalábbis lassítsuk az éghajlat összeomlását.
Jó, elég sok volt a habos felvezetés, a lényegre térek: a demokratáknak sikerült meggyőzniük talán leggyűlöltebb, de legnagyobb hatalommal bíró politikusukat, Joe Manchin nyugat-virginiai szenátort, hogy támogassa Joe Biden klímapolitikai csomagját. Ehhez, mint már utaltam rá, a demokratáknak nagyon komoly engedményeket kellett tenniük, ezzel némileg fölvizezve Biden nagyon ambiciózus eredeti terveit, és újra kellett fogalmazniuk az egész törvénycsomagot, hogy az inkább az infláció, mintsem a klímaváltozás elleni harcról szóljon. Még a neve is ez lett: Inflation Reduction Act, vagyis az inflációt csökkentő törvény.
De mivel sikerült meggyőzni a legmakacsabb demokrata politikust, és ezek után milyen akadályok állnak még Biden elnökségének egyik legfontosabb törvénycsomagja előtt?
Joe Biden másfél évvel ezelőtt vette át a hatalmat az Egyesült Államokban. És bár azóta otthon a járvánnyal és gazdasági nehézségekkel, külföldön pedig az egyre erősödő Kínával, az Ukrajnát lerohanó Oroszországgal és a tragikusan sikerült afganisztáni kivonulás hatásaival kellett megküzdenie, valójában egy dolgot akart végig elérni: keresztül vinni az amerikai politikai rendszeren egy nagyon ambiciózus, rettenetesen drága, de nagyon fontos klímapolitikai csomagot, ami segítene elérni az Egyesült Államok kibocsátáscsökkentési céljait.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Az amerikai elnök egy óriási törvénycsomaggal szeretné beindítani az amerikai gazdaságot, lassítani a klímaváltozást és csökkenteni a szegénységet és egyenlőtlenséget. Ehhez viszont a republikánusokkal és a saját pártjának jobbszárnyával is meg kell harcolnia, vagy meg kell állapodnia.
A szenátus fura és destruktív szabályai, a republikánusok taktikái és a Demokrata Párton belül megosztottság is gátolhatja Joe Biden kormányát, hogy sokkal többet elérjen a következő pár évben, mintha nem lenne demokrata többség az amerikai törvényhozás mindkét házában.