Július 28-án hívta a rendőrséget egy nő, miután újfehértói otthonukban eszméletlen állapotban találta az anyját, apját meg látta elhajtani az auójával. A helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani, a rendőrség közleménye szerint a nőt többször is megszúrták.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt indított büntetőeljárást, a feltételezett elkövetőt, vagyis a férjet pedig néhány órán belül, pénteken hajnalban fogták el az Újfehértóról Hajdúböszörménybe vezető út mellett.
Az 51 éves újfehértói T. Lászlót emberölés miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és indítványozták letartóztatását. A férfi beismerte, hogy megölte feleségét, elmondta, hogy válófélben voltak, vitatkoztak és egy konyhai késsel többször megszúrta őt.