Gulyás Gergely jelentette be a kormányinfón, hogy szűkítik azoknak a körét, akik olcsón tankolhatnak. A 480 forintos árat csak a magántulajdonú gépjárművekre, taxikra, mezőgazdasági erőgépekre tartják fent továbbra is. Szombat déltől lépnek életbe az új szabályok.
Minderre azért van szükség, mert a százhalombattai finomítóban karbantartás lesz, és nem tudja ellátni a hazai igényeket. Ezért a stratégiai tartalék negyedét is felszabadítják. A kedvezményes 480 forintos üzemanyagárat csak a magántulajdonú gépjárművekre, taxikra, mezőgazdasági erőgépekre tartják fenn.
A Mol vezérigazgatója már június elején jelezte, hogy meg kellene emelni az üzemanyag árát annak érdekében, hogy csökkenjen a fogyasztás. (Az biztos, hogy a mesterségesen alacsonyan tartott ár miatt nagyon sokat autózunk, a tavalyi első félévnél idén sokkal többen tankoltak a magyar kutakon.)
A kormány akkor elengedte a füle mellett a kérést, és októberig meghosszabbította a hatósági árat. Akad azonban egy probléma, amit lehetett tudni eddig is. A Mol karbantartás miatt leállítja hétfőtől a százhalombattai finomítót legalább két hónapra, de teljes kapacitáson csak október végén üzemel majd újra. A leállást eredetileg tavaszra tervezték, de a hatósági ár által is generált kiemelkedő üzemanyagigény miatt elhalasztották a munkálatokat. A biztonságos üzemeltetést veszélyeztetné egy újabb halasztás.
A leállás miatti kiesést a Mol nem tudja megfelelően pótolni. A hiányzó mennyiség egy részét a pozsonyi finomítóból irányítják át, egy másik részét a megmaradt tartalékaik felhasználásával pótolják. „Ezek a mennyiségek azonban nem tudják teljes mértékben fedezni a hiányt, és piaci pótlásukra is korlátozottak a lehetőségek” - mondta a héten Ratatics Péter, a Mol hazai operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója.
Vagyis importra szorulunk, de a hatósági ár miatt nem éri meg külföldről behozni az üzemanyagot. Így viszont hiány lesz.
Pénteken ezt személyesen is elmondta Hernádi Rogán Antalnak, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek és Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Hernádi szerint
ha az ársapka továbbra is változatlan formában fennmarad, akkor nem fog beérkezni az országba import üzemanyag.
Hatósági ár nélkül jelenleg a 95-ös benzin literje 692,9 forint, a gázolajé 737,9 forint.
A Mol-vezér szerint csökkenteni kell a fogyasztást.
De még a pandémia előttinél is több benzint és dízelt égettek el a magyar utakon. Az ársapka miatt nincs spórolás.
A Dunai Finomító tavaszra tervezett karbantartását nem lehet tovább halogatni. A kieső mennyiséget a Molnak a piacról kell pótolnia, ezért az operatív vezetőjük szerint a kormánynak felül kéne vizsgálnia az árszabályozást, az autósoknak meg csak a szükséges mennyiséget kéne tankolniuk.