Kovács Zoltán szerint drágább lenne nem megtartani a tűzijátékot, mint megtartani

ünnep

„Ebben a pillanatban drágább lenne nem megtartani a tűzijátékot, mint megtartani” - mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn az MTI beszámolója szerint.

Az államtitkár úgy gondolja, politikai hangulatkeltés zajlik, „megint kipécézték a tűzijátékot”, amelyet állítása szerint tavaly is megpróbáltak ellehetetleníteni. Közölte, a tűzijátékra vonatkozó szerződéseket már tavasszal megkötötték, a beszerzések is ekkor történtek meg. Azt mondta, a költségek a tavalyi évhez képest a tűzijáték és a programsorozat esetében sem változtak.

A Magyar Turisztikai Ügynökség közleményének tájékoztatása szerint a tűzijáték költsége nettó 1,3 milliárd forint, ebből egy körülbelül félórás műsor jön ki, drónshow-val, vetítéssel, épületfestéssel és hangjátékkal.

Miközben a magyar kormány azzal büszkélkedik, hogy Európa legnagyobb tűzijátékával ünnepel majd augusztus 20-án, magyar városok sora fújta le idén a durrogtatást. Salgótarján inkább katásoknak és a rezsiárak miatt bajba jutottaknak nyújt tanácsadást, Siófok polgármestere „a háborút elszenvedő ukrán és orosz néppel, no és a gazdasági helyzetből fakadó kilátástalansággal küszködő honfitársainkkal” való szolidaritás miatt mondta le a tűzijátékot.

Elmarad az idei tűzijáték Pécsen, Sümegen, Miskolcon, Székesfehérváron, Szegeden és Erdőkertesen is. Kistarcsán a polgármester a saját fizetéséből állja a tűzijátékot, a költségvetésben erre a célra biztosított 440 000 forintból pedig tűzifát fog venni a város. Márki-Zay Péter nem bírná elviselni a bánatos gyermekszemeket augusztus 20-án, így Hódmezővásárhelyen lesz tűzijáték.

Kapcsolódó cikkek

A tűzijátékot nem érték el a megszorítások: 1,6 milliárdért vett rakétákat a kormány

Európa legnagyobb tűzijátékával igyekeznek elkápráztatni az ország népét.

Czinkóczi Sándor
ünnep

Salgótarján lefújta a tűzijátékot, inkább katásoknak és a rezsiárak miatt bajba jutottaknak nyújt tanácsadást

„Az elmúlt másfél hét országos eseményeit követően úgy döntöttünk, hogy augusztus 20-án nem rendezünk tűzijátékot” – közölte a város MSZP-s polgármestere, aki szerint ez így környezettudatosabb is.

Herczeg Márk
vidék

Siófokon sem lesz tűzijáték augusztus 20-án

„Mert úgy érzem, így helyes…" - írja a város polgármestere.

Benics Márk
belföld

Pécsen sem lesz tűzijáték

"Biztosak vagyunk benne, hogy élhető és fenntartható környezetre a pécsieknek nagyobb szüksége van, mint tűzijátékra."

Botos Tamás
POLITIKA

Sümegen sem lesz tűzijáték

"Tekintettel a szomszédos országban dúló háborúra és a jelenlegi és várható pénzügyi és gazdasági megszorításokra, nincs szükség most ilyen pénzszórásra."

Botos Tamás
POLITIKA

Miskolc sem rendez tűzijátékot

"A mai kiszámíthatatlan helyzetben tűzijátékra költeni védhetetlen és felelőtlen pazarlás lenne."

Botos Tamás
POLITIKA

Székesfehérváron sem lesz tűzijáték

Igaz, a fideszes vezetésű városban 2019 óta eleve nincs, mivel akkor erről döntöttek a helyiek.

Horváth Bence
POLITIKA

Szegeden is lefújták az augusztus 20-i tűzijátékot

Az önkormányzat inkább rászorulókra és tűzifára költi a pénzt.

Herczeg Márk
ünnep

Erdőkertes sem rendez tűzijátékot augusztus 20-án

Helyette családok gyerekeinek iskolakezdését támogatják.

Fődi Kitti
belföld

Kistarcsán a polgármester a saját fizetéséből állja az augusztus 20-i tűzijátékot

A költségvetésben biztosított pénzből tűzifát fog venni a város, amit a legrászorulóbb idős emberek fognak megkapni.

Benics Márk
belföld

Márki-Zay: Ki viselné el a bánatos gyermekszemeket augusztus 20-án?

Nem mondja le a tűzijátékot Hódmezővásárhelyen.

Szurovecz Illés
ünnep