Olyasmi történt Amerikában, ami miatt a pártoknak, de főleg a republikánusoknak újra kell, vagy legalábbis kellene gondolniuk a novemberi törvényhozási választásig hátralévő hónapok politikai stratégiáját. A tét nagy, a demokratáknak jelenleg a kongresszus mindkét házában többségük van (a Képviselőházban kicsi, a Szenátusban a lehető legkisebb), de az infláció elszabadulása és a recesszió réme miatt eddig valószínűnek tűnt, hogy a republikánusok ősszel legalább a felsőházban, de inkább mindkettőben megint többséget szereznek. Amivel a Biden-elnökség hátralévő két évének politikai lehetőségei teljesen beszűkülnének, kikövezve a republikánus elnökjelölt útját a 2024-es győzelemhez.
Az első földrengést a washingtoni Legfelsőbb Bíróság június 24-i, az abortuszhoz való jogot biztosító 1973-as precedensítéletet megsemmisítő döntése okozta, ami visszaadta a tagállamoknak a lehetőséget, hogy abortuszügyben maguk alakítsák a helyi szabályozást. Az abortusz betiltása évtizedek óta az amerikai keresztény jobboldal legfontosabb célkitűzése, és a 80-as évek óta a Republikánus Párt programjának is egyre meghatározóbb eleme. A tradicionális egyházak ultrakonzervatív csoportjai, valamint a fundamentalista kisegyházak környékéről indult szélsőséges ideológiai mozgalom mára lényegében maga alá gyűrte a Republikánus Pártot, az abortusztilalom pedig az idei nyárra szinte tapintható közelségbe került.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?6:3 arányban döntöttek a csaknem ötven évvel ezelőtt az abortuszhoz való jogot garantáló, az abortusz teljes tilalmát kizáró Roe kontra Wade ítélet felülbírálatáról.
49 év után idén nyáron valószínűleg megszűnik az abortuszhoz való jog alkotmányos védelme Amerikában. A pillanatra számos szövetségi állam teljes vagy kvázi-teljes abortusztilalom bevezetésével készül, amit viszont csak az amerikaiak ötöde támogat. A Legfelsőbb Bíróság konzervatív fordulata várhatóan nem fog megállni az abortusznál, és anélkül formálhatja át az amerikaiak hétköznapjait, hogy valódi támogatottsága lenne.
Az alapvető jog nem kerül ki az állam alkotmányából. Ez volt a választók hangulatának első tesztje az amerikai Legfelsőbb Bíróság júniusi döntése óta.