republikánus párt

Trump alig akart beszélni a republikánusok választási vereségéről, helyette a báltermében gyönyörködött

Azt viszont mondta, hogy az alelnökének részben igaza van abban, hogy az iráni háború miatt szenvedtek vereséget.

Fődi Kitti
külföld

A saját anyjával támadták egy reklámban, mégis legyőzte Trump jelöltjét az ohiói kormányzóválasztáson

Amy Acton a megélhetési költségekre építő kampányával legyőzte Trump milliárdos jelöltjét, Vivek Ramaswamyt, így ő lesz Ohio első női kormányzója.

Benics Márk
külföld

94 év után választottak demokrata szenátort Kansasben

Adam Hamilton metodista lelkész közel száz év után az első demokrataként nyert szenátusi választást a hagyományosan republikánus államban, ami váratlanul az idei választás egyik legfontosabb csataterévé vált.

Benics Márk
külföld

A Trumppal szembeni elégedetlenség kék cunamija söpörte el Amerika-szerte a republikánusokat

Trump a szavazólapon, megosztó jelöltek, hiába átrajzolt térképek: gyorselemzés arról, hogy mi vezetett a súlyos republikánus vereséghez és a demokraták jó szerepléséhez.

Tábor Áron
külföld

Mindkét házban meglesz a demokrata többség, Trump szerint ha rajta lett volna a szavazólapon, hatalmasat nyertek volna

A szenátusban már meg is van a demokraták győzelme, míg a képviselőházban leginkább a mértéke a kérdéses.

Horváth Bence
külföld

A félidős választás még nem a Trump-éra vége, de a vég kezdete lehet

Ha a keddi választás Trump egyértelmű elutasítását hozza, akkor sokan úgy emlékezhetnek majd vissza erre a momentumra, mint ahol megtört a Trump-varázs, egyszerűen unalmassá vált a show. De azért ne felejtsük azt se el, hogy ilyen jóslatok már voltak korábban is. Ami mégis más most, hogy valódi politikai visszatérést innen nehéz elképzelni.

Tábor Áron
vélemény

Elon Musk 146 milliárd forintot öntött a Republikánus Pártra a félidős választások előtt

Ő lett ezzel minden idők legnagyobb politikai adományozója egy választási cikluson belül.

Takács Lili
külföld

Hogyan veszítsd el a szavazóidat két év alatt: a Trump-koalíció széthullása demokrata sikerekhez vezethet a félidős választásokon

Donald Trump a rasszista retorika ellenére a 2024-es elnökválasztáson a fekete és latino szavazók között is erősödni tudott, a republikánus stratégák pedig már hosszú távú politikai átrendeződésről beszéltek. Erről most már szó sincs, de a demokratáknak sincs miért megnyugodni.

Tábor Áron
külföld

Trump egymillió dollárt ígér a bizonyított választási csalások bejelentőinek

Az amerikai elnök egy héttel a félidős választások előtt jelentette be, hogy jutalmat kap, akinek a bejelentése alapján választási csalás elkövetőit letartóztatják és elítélik.

Benics Márk
külföld

Meggyengülhet, de a világ számára veszélyesebbé is válhat Trump a félidős választások után

Ha a kongresszus mindkét házában átveszik a többséget a demokraták, most már tényleg béna kacsává válhat Trump második elnöki ciklusában. Ami persze nem jelenti azt, hogy az elnök passzív marad. Már előre jelezte, hogy Irán ügyében például egyáltalán nem fogja a választások eredményét figyelembe venni.

Tábor Áron
külföld

Trump népszerűtlensége ráéghet a republikánusokra a novemberi félidős választáson

Donald Trump második elnökségének első nagy országos tesztje lesz a két hónap múlva tartott választás, aminek központi témája a megélhetés, az inflációtól és az energiaáraktól a vámokon át az iráni háború költségeiig. A republikánus jelölteknek közben egyszerre kellene mozgósítaniuk az elnök táborát és túlélniük saját népszerűtlenségét.

Benics Márk
külföld

Húga veszi ált Lindsey Graham helyét a Szenátusban

Darline Graham Nordone 2027 januárjáig töltheti be a bátyja megüresedett szenátusi helyét.

Benics Márk
külföld

Meghalt Lindsey Graham amerikai szenátor, Ukrajna egyik legnagyobb támogatója

A politikus pénteken még Zelenszkijjel találkozott Kijevben.

Molnár Kristóf
GYÁSZ

Rekordmélyre esett Trump népszerűsége az iráni öntökönlövés után

Az amerikaiak többsége szerint Trump túl hülye az elnöki feladatokhoz.

Kolozsi Ádám
külföld

Orbán tíz éve hízeleg Trumpnak, az eredmény: néhány kedves szó egy kihangosított mobiltelefonból

A miniszterelnök és a Fidesz-holdudvar nem győzi segíteni, támogatni Donald Trumpot és környezetét, de annyit sem tudtak elintézni, mint Gyurcsány Ferenc 2006-ban.

Herczeg Márk
vélemény