Temetésre és mentésre követel 15 000 euró letétet a Mont Blancra mászóktól Saint-Gervais-les-Bains polgármestere

külföld

Az esetleges temetési és mentési költségek fedezésére 15 ezer eurós (hatmillió forint) letétet követel egy francia település polgármestere a hegymászóktól, miután több tucat önjelölt alpinista vágott neki a Mont Blanc csúcsára vezető útnak, annak ellenére, hogy a hatóságok mindenkit figyelmeztettek az út veszélyeire – jelentette csütörtökön a Guardian online kiadása.

Saint-Gervais-les-Bains-ből indul az úgynevezett Gouter-útvonal Európa legmagasabb csúcsára. A helyi túravezetők július közepe óta felfüggesztették a mászásokat a kőomlások fokozott veszélye miatt, a helyi közigazgatási szervek pedig arra intették az embereket, hogy kerüljék el a térséget. A tartós hőhullám ráadásul még veszélyesebb körülményeket teremtett a hegyen.

Az intézkedést bevezető Jean-Marc Peillex helyi polgármester orosz rulettnek nevezte, hogy a figyelmeztetések ellenére amatőr hegymászók tucatjai próbálkoznak nap mint nap a feljutással. Peillex szerint öt román turista például rövidnadrágban, sportcipőben és szalmakalappal akart nekivágni, de még időben visszafordították őket a hegyi rendészek.

„Az emberek halállal a hátizsákjukban akarnak hegyet mászni. Akkor előlegezzék meg a mentési és temetési kiadásokat, mert az elfogadhatatlan, hogy a francia adófizetőknek kelljen állniuk a számlát” – mondta a polgármester, aki tételesen levezette, hogy a követelt letétből tízezer euró a mentési költségeket, ötezer pedig az esetleges temetést fedezné.

Az utóbbi húsz évben a Gouter-útvonalon több mint száz ember halt meg. A csúcsot a Ratti-útvonalon is el lehet érni a Mont Blanc olasz oldaláról Courmayeur felől, de ez kevésbé népszerű. Roberto Rota, Courmayeur polgármestere közölte, hogy nem tervezi korlátozni a hegycsúcs megmászását, a letét követelését szürreálisnak nevezte. Azt mondta, a hatóságok legfeljebb figyelmeztethetik az embereket a veszélyes körülményekre.

Idén nyáron, július elején már volt egy tragikus tömegbaleset az Alpokban: a hőhullám hatására leomlott egy jégfal a Dolomitok legmagasabb csúcsa, a Marmolada északi lejtőjén, a lezúduló több ezer köbméternyi jég és kő megölt kilenc olasz és két cseh hegymászót, további nyolc ember pedig megsérült. A térség polgármesterei biztonsági megfontolásokból lezárták a környéket, de hegymászók ennek ellenére megpróbálkoztak a tilalom kijátszásával. A Monte Cervinóra vezető ösvényt például csütörtökön ideiglenesen le kellett zárni, miután tizenhárom hegymászót mentettek ki egy földcsuszamlás után. (MTI)