Olyan kirívóan alacsony áron próbálták meg lepasszolni az önkormányzat erdejét a polgármester gyerekeinek, hogy nyomozás indult

bűnügy

Hűtlen kezelés miatt indult büntetőeljárás, miután egy Somogy megyei község képviselő-testülete 2020 októberében az önkormányzat tulajdonában lévő 4,5 hektáros erdővel borított földterületet jelentősen a piaci ár alatt adta el a polgármester gyermekeinek. Az új tulajdonosok 5,9 millió forintért jutottak hozzá az egyébként 20 millió forint értékű ingatlanhoz, ami csak korlátozottan volt forgalomképes.

A szerződést azonban úgy kötötték meg, hogy nemzeti vagyongazdálkodásra vonatkozó szabályokat mellőzve a korlátozottan forgalomképes törzsvagyont a képviselő-testület az eladás előtt nem minősítette át üzleti vagyonná, és az értékarányossági követelményeket sem tartották be.

Az ügyészség megállapította, hogy a szerződés a jogszabályi rendelkezések megsértésén túl a jó erkölcsbe is ütközik, mert a közjogi funkciót betöltő polgármester közeli hozzátartozói általi - kirívóan alacsony vételárú - földszerzéssel

a település 14 millió forint bevételtől esett el.Az ügyészség keresetében a vevők tulajdonjogának törlését és az érvénytelen bejegyzéssel érintett jogügylet előtti, eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását kezdeményezte azért, hogy a földterület tulajdonjoga visszakerüljön az önkormányzathoz. A jogszabályokba ütköző adásvétel kapcsán hűtlen kezelés miatt büntetőeljárás is indult. (Ügyészség)