Négy gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét - jelentette be vasárnap Twitteren Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős ukrán miniszter.
A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak. Pénteken három, gabonát és kukoricát szállító hajó indult el a két kikötőből.
A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által aláírt megállapodások értelmében biztonságos folyosókat hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren. Az oroszok kötelezettséget vállaltak, hogy nem támadnak ezekre a hajókra. Az ukránok pedig keresztülnavigálják őket az elaknásított vizeken.
Ezek a szállítmányok alapvető fontosságúak a gabona világpiaci árának stabilizálásában, valamint az afrikai és közel-keleti éhezés mérséklésében. A háború miatt 20 millió tonna gabona rekedt az ukrán kikötőkben. Ha a megállapodás kitart, várhatóan havi 3 millió tonnát tudnak kiszállítani. (BBC/MTI)