Okos dolog-e az uniós tagságot érintő népszavazást kezdeményezni Magyarországon, ahol a kormánypárt kommunikációjának kulcseleme, hogy a kellemetlenségekről Brüsszel tehet? Az MSZP és a Jobbik a hétvégén pár óra különbséggel jelentette be, hogy erre készülnek, aztán azonnal kiderült, hogy a kérdés teljesen megosztja az ellenzéket.
Az MSZP vasárnap délelőtt posztolta ki a Facebookra, hogy népszavazást kezdeményeznek az ország uniós tagságának megerősítéséről. Ujhelyi István, a pártnak a posztot jegyző EP-képviselője szerint mostanra kiderült, hogy a kormány nem tud megállapodni az Európai Bizottsággal, Magyarország elveszíti az uniós támogatások egy részét, és a jogállamisági kötelezettségszegési eljárás miatt biztosan megbüntetik Magyarországot.
Ezért a Fidesz, amelyik régóta csak a pénz miatt tart ki az EU-tagság mellett, szerinte újult erővel esik majd neki Brüsszelnek, őket okolva a családok megélhetési nehézségeiért, és már semmi sem lesz, ami a pártot benntartsa az Unióban. És ezt akarják megelőzni egy olyan népszavazással, ami ezt megakadályozza. A Nemzeti Választási Bizottsághoz benyújtandó népszavazási kérdésük a következő:
Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?A Jobbik kora délután küldött közleményt, melyben bejelentették, hogy hétfő reggel sajtótájékoztatót tartanak, és ők is népszavazást kezdeményeznek. Az ő kérdésük így hangzik:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, amely Magyarországnak az Európai Unióból való kilépését eredményezheti?”Első körben annak próbáltunk utánajárni, hogy vajon csak a csillagok véletlen együttállása okozta-e, hogy mindkét ellenzéki pártnak épp ugyanakkor jutott eszébe ugyanaz a politikai akció.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Úgy érezték, valami „radikális lépésre van szükség”.
Magyarországnak az Unióban a helye, írják néhány órával azután, hogy az MSZP bejelentette saját népszavazási ötletét.
Ujhelyi István azt mondta, szeretnék elkerülni a párhuzamosságot a Jobbikkal.