Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök burkoltan megfenyegette Ukrajna nyugati szövetségeseit, akik azzal vádolják Oroszországot, hogy nukleáris katasztrófa kockázatát idézi elő azzal, hogy erőket állomásoztat a zaporizzsjai erőmű körül.
Volodimir Zelenszkij csütörtökön azt állította egy konferencián, hogy fennáll az 1986-os csernobili balesethez hasonló nukleáris katasztrófa veszélye. Szerinte Oroszország túszul ejtette a zaporizzsjai erőművet, és zsarolásra használja azt. Az orosz és az ukrán fél napok óta a másikat vádolja azzal, hogy lövi a létesítmény közvetlen környezetét.
„Kijev és szövetségesei azt állítják, hogy Oroszország támadta meg az atomerőművet. Ez nyilvánvalóan és 100 százalékosan nonszensz, még a hülye ruszofób nyilvánosság számára is” – írta Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke a Telegram-csatornáján.
„Az ukránok azt mondják, ez pusztán véletlenül történik, például olyanokat mondanak, hogy nem akarták. Mit mondhatnék? Ne felejtsük el, hogy az Európai Uniónak is vannak atomerőművei, és ott is történhetnek balesetek” – írta Medvegyev. (Guardian)