Időszakos áramszünetek lesznek Koszovóban

külföld

Koszovó energiaelosztó vállalata bejelentette: hétfő reggel 8 órától időzített áramkimaradások lesznek a hazai energiatermelés csökkenése és az importból beszerzett üzemanyag magas ára miatt. Az MTI beszámolója szerint

a fogyasztók minden nyolc órából hatban kapnak áramot, kettőben nem.

Hogy meddig marad a korlátozás, egyelőre nem tudni. Viktor Buzhala, a KEDS szóvivője elmondta, hogy a fogyasztás jelentősen meghaladja a lignitfűtésű erőművekből és a megújuló energiaforrásokból származó hazai energiamennyiséget. Míg a felhasználható energiamennyiség mindössze 500 MWh/h, a fogyasztás eléri a 800 MWh/h-t is. Az ország villamosenergia-termelésének mintegy 90 százaléka szénből származik, azonban az áramszolgáltató azt közölte, hogy generátorainak csaknem felét leállította karbantartás céljából, hogy felkészítse őket télre.