Hatalmasat fordult a németek véleménye az atomenergiáról

külföld

Január elején részletesen írtunk arról, hogy Németország lemondott a nukleáris energiáról. Idén év elején három atomerőművet zártak be, és az utolsó hármat, ami még az országban maradt, idén szilveszterkor tervezték örökre bezárni.

Döntés még ugyan nem született róla, de egyre valószínűbbnek látszik, hogy mégsem zárják be mindet. Legnagyobb eséllyel a bajorországi Isar 2 nevű maradhat meg, de a másik két, még működő erőmű is megmenekülhet a szilveszteri leállítástól. Sőt, vannak szakértők, akik arról beszélnek, hogy tulajdonképpen a legutoljára leállított három erőművet is könnyen, néhány hónap alatt újra lehetne indítani.

Egyáltalán magának a vitának a megnyitása legalább akkora tabudöntés Németországban, mint az a márciusi gyors parlamenti határozat volt, ami 100 milliárd eurót különített el fegyverkezésre. Ráadásul az atomstop feloldásának fontolgatása olyan időszakban került napirendre, amikor a német kormányban benne vannak a zöldek, az a párt, amelyik az atomerőművek elleni civil mozgalmakból alakult.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek