A Székesfehérvári Járási Ügyészség halált okozó légi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki 2020. szeptember 5-én a légi közlekedés szabályainak megszegésével balesetet okozott Fejér megyében.
A vádirat szerint a férfinek légijármű-vezető szakszolgálati és oktatói engedélye is volt. A vádlott 18 óra körül szállt fel három utassal Baracska mellett egy szántóföldről. A leszálláskor viszont lépésről lépésre egyre súlyosabb lett a baleset:
A kosárban maradt nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A hőlégballont elhagyó két sértett másodfokú égési sérüléseket szenvedett, egyiküknél a kézujjakat érintő maradandó fogyatékosság is kialakult.
A baleset elsődleges oka az volt, hogy a vádlott a tulajdonában és üzemeltetésében lévő légi járművön ismeretlen eredetű, karbantartás és vizsgáztatás nélküli alkatrészeket használt a gáznak az égőkhöz való elvezetésére, megszegve ezzel a műszaki előírásokat. A balesetben meghatározó szerepe volt annak is, hogy a vádlott a leszállást nem elzárt őrláng mellett hajtotta végre, és annak ellenére használt közösítőt a gázrendszerhez, hogy az adott típusú ballonhoz az nem engedélyezett.
A férfinak kereskedelmi célú repülési tevékenység végzésére nem volt engedélye.
Az ügyészség vádiratában a terhelttel szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását, továbbá a légi járművek vezetésétől való eltiltást indítványozott.