A szovjet bomba a tűzszerészek szerint több mint 80 éve csapódhatott az élő, akkor még fiatal fába.
A tanár hónapokon át terrorizálta a lányt a Fejér megyei iskolában, az igazgató és a tankerület sem segített.
Lévai Ildikó lett Csókakő polgármestere.
A volt jobbikos Pintér Tamás meg tudta tartani a várost.
Összesen negyven jármű érintett, már nincs érvényben forgalomkorlátozás.
A két megyére másodfokú riasztást adtak ki.
Még a nyugdíjukat is elvették.
Híreink az Úr 2023. esztendőjében.
Vécsei László polgármester azt mondta: „A hír igaz, de semmi közünk hozzá.”
Az ügyészség halált okozó légi közlekedés gondatlan veszélyeztetéséért emelt vádat a két évvel ezelőtti baleset miatt.
Orbán Viktor vejének anyja most vásárol meg egy földdarabot, amelynek nagy része szántó, de van rajta erdő és legelő is.
A megye közrendje, köz-, és vagyonbiztonsága érdekében hosszú ideje kimagasló szakmai tevékenységüket ismerték el.
Orbán Viktor szülővárosában folytatjuk.
Két olyan körzet van a megyében, ahol komoly esélye lehet az ellenzéki összefogásnak, közülük Dunaújvárosnak most is jobbikos képviselője van. Raktáros, HR-es, logisztikus és közgazdász is megmérkőzik egymással az ellenzéki előválasztáson.
Az esetről az országos főállatorvos tájékoztatta az Európai Bizottságot, és értesíti az érintett partnerországokat is.