Augusztus 20-án sem traktorok, sem felháborodott gazdatömegek nem jelentek Szabó Bálint paródiaszerű budapesti „tüntetésén”, ami egyedül arra volt jó, hogy a kormány az érdektelenséget látva úgy tehessen, mintha teljes lenne az elégedettség az agráriumban. Így ahelyett, hogy rámutattak volna a valódi problémákra, a bekamuzott 1800 traktorral inkább csak még jobban elfedték őket.
Pedig azok a dél-alföldi kacsa- és libatartók, akikre Szabó Bálint rátelepedett, tényleg nagyon nehéz helyzetbe kerültek, sokan tartanak attól, hogy a mostani válságban mindenüket elveszíthetik. A madárinfluenza újabb megjelenései miatt sokszor hónapokig nincsenek bevételeik, miután a hatóságok leölték az állataikat, a kártérítések is késnek, közben az energia és a takarmány ára az egekbe szökött. Mindezt az aszály következményei várhatóan tovább súlyosbítják. Közben úgy érzik, ki vannak szolgáltatva az állatok telepítését és felvásárlását végző integrátor cégeknek, akik kisemmizik őket. Az érdekképviseleti szervezeteik pedig csak ezeket a tőkeerős vállalkozásokat képviselik az egyszerű állattartókkal szemben.
De amikor elkezték volna megszervezni magukat, egyből megtalálta őket az ország egyik leghírhedtebb politikai kavarógépe.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Traktorok nincsenek.
Kiskunmajsán riadalmat keltett, hogy a járvány miatt leölt állatokat a város határában ássák el. A Nébih szerint ilyenkor ez a szabályos.
Szeged meghódítása a Fidesz egyik fő projektje az őszi önkormányzati választáson, de addig civakodott egymással a párt két nagyembere, hogy egyelőre kihívója sincs Botka Lászlónak.
Házkutatást tartottak a Szeviép-botrányt pörgető Szabó Bálintnál.
„A filmvetítésen természetesen nem kötelező a részvétel, semmiféle előnnyel vagy hátránnyal nem jár az, hogy valaki eljön rá vagy sem.”
Addig nincs baja Toroczkaiékkal, amíg nem szaladnak Gyurcsány Ferenc hóna alá.