Ukrajna régóta várt ellentámadásba kezdett az ország déli részén – jelentette be a déli katonai parancsnoksága, miközben ukrajnai sajtójelentések szerint az ukrán csapatoknak sikerült áttörniük az orosz vonalakat Herszon térségében.
Natalja Humenyuk, Ukrajna déli parancsnokságának szóvivője a Szuszpilne ukrán közmédia szerint azt mondta: „A mai napon támadó akciókat indítottunk különböző irányokban, beleértve Herszon régiót is.”
Nem volt hajlandó további részleteket közölni az új offenzívával kapcsolatban, de azt mondta, Ukrajna közelmúltbeli csapásai Oroszország déli logisztikai útvonalaira „kétségtelenül meggyengítették az ellenséget”. Azt mondta, több mint 10 orosz lőszerraktárba ütköztek lőszerraktárt lőttek ki az elmúlt héten.
Humenyuk megjegyzései azután hangzottak el, hogy ukrán lapok arról értesültek, az ukrán védelmi erők egységei vasárnap este ellentámadásba lendültek a Herszon megyei Dnyipro folyó jobb partján. A frontvonalra telepített katonák állítólag azt mondták, sikerült áttörniük az orosz védelem első vonalát a térségben. A Guardian nem tudta ellenőrizni ezeket a jelentéseket.
Már július közepén lehetett tudni, hogy az ukrán hadsereg valamire nagyon készül. Rácz András történész két hete írt arról, hogyan próbálhatja meg Ukrajna visszaszerezni Herszon megyét. (Guardian)
Az egy dolog, hogy immár folyamatosan bombázzák az orosz utánpótlásraktárakat, de Herszon megye lakóit is felszólították, hogy hagyják el otthonaikat, akár annak az árán is, ha a Krímbe tudnak csak elmenekülni.
A Dnyipro folyó nyugati partján állomásozó orosz csapatok egyre nehezebb helyzetben vannak, a parancsnokságukat át is telepítették Herszon megye keleti részére, ám a régóta ígért ukrán ellentámadásnak is megvannak a maga komoly korlátai a térségben.