Csütörtök reggel a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületében megkezdődött Hann Endre és Kálomista Gábor pere.
A Medián közvélemény-kutató igazgatója márciusban perelte be jó hírnévhez való személyiségi jogának megsértése miatt az Elkxrtuk című film producerét, közelebbről a filmet gyártó Mega Film Kiadó Kft.-t.
A döntő részben kitalációkra épülő film, amit 2021 őszén mutattak be a magyar mozik, az országgyűlési választásokra készülő Fidesz egyik fontos - gyurcsányozós - kampányeszköze lett.
Ez számos körülményből egyértelműen kiderült: a közrádióban tényként beszéltek a filmben bemutatott nyilvánvaló képtelenségekről, Navracsics Tibortól Deutsch Tamásig kormánypárti politikusok lobbiztak az Elkxrtuk mellett, sőt, volt olyan állami tisztviselő, aki zsebből fizette be rá kollégáit. Később a fél NER felvonult a díszbemutatón, és a filmet leadta a TV2 is. Mozikban a filmet összesen 130 ezren látták vagy kellett látniuk.
Az Elkxrtuk egyik főszereplője Endre névre hallgat, és egy befolyásos közvélemény-kutató céget vezet - számos utalásból egyértelműsíthető, hogy a készítők Hannról mintázták Endre karakterét. A producerek ezt voltaképp soha nem is tagadták, és a film kommunikációja során is egyértelművé tették, kit formáz meg a politikai tanácsadó karaktere. Hann Endrét még a bemutatóra is meghívták, úgy is mint a film egyik megtestesített szereplőjét.
Kálomistáék a Medián vezetőjét sötét szándékú spin doctorként mutatták be, aki a háttérben folyamatosan egyeztetett kormányzati politikusokkal a 2006 őszi események előtt, tudatosan manipulálta hamis kutatásokkal a közvéleményt, és újságírók megfigyeltetésében is közreműködött.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Kálomista Gábor azzal kampányolt filmje mellett, hogy abban csak a szerelmi szál kitaláció, minden más valódi. Aztán kapott jogi felszólítást.
A műsorvezető szerint ezt „ma már tudjuk”.
Az EP-képviselő arra kéri „Brüsszel urait”, hogy „ha kicsit is érdekli őket a jogállam valódi védelme”, akkor nézzék meg „a jogállamiságra brutálisan rátámadó Gyurcsány-féle tömeges rendőrterrort bemutató filmet”.
„A filmvetítésen természetesen nem kötelező a részvétel, semmiféle előnnyel vagy hátránnyal nem jár az, hogy valaki eljön rá vagy sem.”
Már a TV2 is gáncsolni akarja Kálomista filmjének jegyeladásait!
Tanítási időben vagy azon kívül.
A gyurcsányizmus csúcsragadozójaként festi le a kurzusfilm a Medián közvéleménykutató vezetőjét, aki maga sem érti, mit keres a filmvásznon.