Hadházy: Tóth Csaba privatizálta az MSZP zuglói irodáját

POLITIKA

Hadházy Ákos, Zugló országgyűlési képviselője a Rákosfalva parkban található MSZP pártirodáról ír a Facebookon. Beszámolója szerint először csak azt hallotta, hogy az intézmény bezárt, nincs hova mennie a tagságnak. Később pedig azt mondták neki, maga Tóth Csaba, a kerület korábbi országgyűlési képviselője vette meg.

„A hír igaznak bizonyult: az ingatlannyilvántartás szerint Tóth cége, a Tigris 1993 Kft. már 2017-ben meg akarta venni az ingatlant, de valamiért csak 2021-ben írták a nevére” – írja Hadházy.

Forrás

„Ugyanaz történt itt, mint a József Attila Alapítvány Thököly úti ingatlanával: a pártvagyon egyszercsak magántulajdonná vált, az új tulajdonos pedig véletlenül a párt erős embere, az elnökség tagja, Tóth Csaba vállalkozása. Két eset lehetséges: Tóth vagy elcsaklizta a párt vagyonát, vagy pedig valamilyen pártfinanszírozási ügylet nyomait látjuk a tulajdoni lapon. Utóbbi azért érdekes, mert az MSZP beszámolóiból nem látszik, hogy az egykori képviselő ilyen jelentős összegekkel támogatta volna a pártot” - így a képviselő.

Hadházy Ákos szerint a háttérből továbbra is Tóth irányítja a helyi MSZP-t annak ellenére, hogy tavaly az előválasztás egyik legtöbb figyelemmel kísért versenyében elvesztette a pozícióját. Erről a Magyar Jeti vonatkozó adását ajánljuk mindenkinek:

Forrás