A 250 méter hosszú, Affinity V nevű tartályhajó Szaúd-Arábiába tartott szerdán, amikor zátonyra futott a Szuezi-csatorna déli szakaszán. A szingapúri zászló alatt hajózó tanker mindössze néhány órára blokkolta a fontos kereskedelmi útvonal forgalmát, ám az ilyesmi – ahogy a Guardian is írja – mindaddig bekerül a hírekbe, amíg az emberek emlékeznek az Ever Given 2021-es esetére.
Az Evergreen nevű szállítmányozó cég áruszállító hajója éppen ugyanitt, a csatorna keskeny, déli szakaszán feneklett meg tavaly, és a fenti képen is látható kétségbeesett próbálkozások ellenére hat napon keresztül nem is mozdult. Ekkor vált világossá mindenki számára, hogy a Szuezi-csatorna mennyire fontos kereskedelmi útvonal, és az is, hogy mennyire sérülékeny a túlzottan globalizált gazdaság.
Az Affinity V ehhez képest csak amolyan figyelmeztető jelleggel akadt most el, és kis időre blokkolta csupán a csatornát. George Sawfat, a Szuezi-csatornát kezelő egyiptomi hatóság szóvivője elmondta, hogy a hajó kormányrendszerében volt probléma, ami a zátonyra futást okozta. A tartályhajó amúgy Portugáliából indult, és a szaúd-arábiai Yanbu vörös-tengeri kikötőjébe tartott. Az alábbi videón látható a csatornán lezajlott küszködése:
A Guardian emlékeztet arra, hogy a világkereskedelem 12 százaléka máig a Szuezi-csatornán halad keresztül.
Úgy tűnik, véget ért a 200 ezer tonnás hajó kálváriája.
Közel tízmilliárd dollárnyi áru torlódott fel a csatornánál, és egyelőre nem látni, mi fogja megmozdítani az Ever Givent. Van, aki a hétvégi dagályban bízik, mások szerint hetekig is eltarthat a mentés.