A második világháborúban Németország inváziója által okozott anyagi károkról szóló jelentést terjesztett elő Jaroslaw Kaczynski, a jobboldali lengyel kormányzó párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke. A jelentést a német megszállás 1939. szeptember elsejei évfordulójára időzítették.
A jelentést készítő parlamenti bizottság 1,3 ezermilliárd dollárnyi, azaz nagyjából 527 ezermilliárd forintnyi veszteségről számolt be. Ez az összeg Németország jelenlegi GDP-je egyharmadának felel meg.
A PiS a németek értetlenkedésére többször is felvetette, hogy az eddigi egyezményeken felül kérne még kárpótlást, most Kaczynski azt mondta, hogy Lengyelország hivatalosan követeli a jóvátételt.
"Az előterjesztett összeg a legkorlátozottabb, legkonzervatívabb módszer eredménye, még lehetne növelni" - mondta Kaczynski.
A jóvátétel ötlete az elmúlt években tovább feszítette az amúgy sem konfliktusmentes lengyel-német kapcsolatokat.
Andrzej Duda a második világháborút a lengyel történelem egyik legnagyobb tragédiájaként értékelte. "Nemcsak azért, mert elvették a szabadságunkat, nemcsak azért, mert elvették az államunkat, de azért is, mert a háború több millió lengyel állampolgár halálával és hazánk számára jóvátehetetlen veszteségekkel járt" - mondta Duda.
Az ellenzék szerint a kormány a németek ellen hergel, és nem a jóvátétel foglalkoztatja, hanem belföldi támogatottságát próbálja növelni. (DW)