Egy hónapra előzetes letartóztatásba kerül az Országos Roma Önkormányzat korrupcióval gyanúsított elnöke

bűnözés

Elrendelte a bíróság a hivatali vesztegetéssel gyanúsított Agócs János letartóztatását – írja a Hvg.hu. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke az ügyészség szerint 30 millió forintért árulta a pozícióját. A roma vezetőt sok készpénzzel fogták el, de tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

A döntés egyelőre nem jogerős, de az Agócs János elleni kényszerintézkedés – amire az ügyészség tett indítványt – azonnal végrehajtható, vagyis az eddig őrizetben lévő roma vezető letartóztatásba kerül.

A döntés indoka a bűnismétlés veszélye volt, és az, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megkísérelheti meghiúsítani a nyomozást.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára (b) és Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke koszorút helyez el a roma holokauszt emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen Budapesten, az Országos Roma Önkormányzat székháza falán található emléktáblánál 2020. augusztus 2-án
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA
Kapcsolódó cikkek