Nem csak Miskolcon, a Herman Ottó Gimnáziumban, de Budakalászon, a Szentistvántelepi Általános Iskolában is szolidaritási megmozdulásra készülnek pedagógusok és szülők: élőláncot készülnek vonni az épület köré.
A budakalászi iskolában öt pedagógus is polgári engedetlenségi akcióba kezdett a héten. A tankerület válaszlépésként megfenyegette a tanárokat, hogy ha nem veszik fel a munkát, elveszíthetik állásukat. Aki nem volt az épületben, annak házhoz vitték a tankerület levelét. Annak is, aki a lázas gyerekét ápolta otthon, és annak is, aki épp külsős programra vitte aznap a rábízott gyerekeket.
„...szolidaritási megmozdulást tervezünk szeptember 12-én, hétfőn 7:30 és 8:00 között, hogy a kollégáinkat ért fenyegetés ellen tiltakozzunk. Az élőláncba várjuk a szülőket, nagyszülőket, illetve bármely nagykorú támogatót, aki velünk együtt kiállna a megfenyegetett pedagógusok mellett. Mi, a tantestület tagjai a miskolci tiltakozókhoz csatlakozva feketében leszünk”
- áll az esemény leírásában.
A nevelőtestület azt is írja, hogy a megmozdulás ideje alatt az iskola udvarán gyermekfelügyeletet biztosítanak. Az eseményt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is megosztotta és támogatja.
Azok után, hogy a kormány a tavaszi tiltakozási hullám hatására sem volt hajlandó megállapodni a bérrendezésről a szakszervezetekkel, a tanárok a tanévkezdés óta ismét sztrájkokat és polgári engedetlenségi akciókat hirdettek. Már a múlt csütörtöki első tanítási napon volt iskola, ahol engedetlenkedtek a tanárok, és hétfő óta minden nap volt intézmény az országban, ahol tiltakoztak.
A Tanítanék mozgalom gördülő polgári engedetlenséget hirdetett, és több intézmény jelezte, hogy a következő héten is folytatják az akciót. Ezt követően kézbesítették pénteken a tankerületek kirúgással fenyegető leveleit.
Egy tanár egy parkban kapta kézhez a dokumentumot, ahol külsős programon volt. A Tanítanék információi szerint az országban minden pedagógust kirúgással fenyegetnek, aki részt vesz a tiltakozásokban.
Továbbra sincs megállapodás a szakszervezetek és a kormány közt, a pedagógusok ezért folytatják a tiltakozást.
Hétfőtől. Hosszabb ideig is fenntartható, ugyanakkor látványos ellenállást szeretnének, ennek lebonyolítására tettek javaslatokat a pedagógusok számára.