„Mi, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium dolgozói, szolidaritásunkat fejezzük ki a Miskolci Herman Ottó Gimnázium azonnali hatállyal felmentett igazgatóhelyettesével, valamint elutasítjuk a polgári engedetlenségben részt vevő kollégák megfélemlítését. A sztrájk alapjog. A hatalom a közoktatásban dolgozók számára ellehetetlenítette a sztrájkot, így a nyomásgyakorlás egyedüli eszközeként a történelemből jól ismert polgári engedetlenség maradt” - olvasható a az ország egyik legjobb gimnáziumának közleményében, amit 48 tanár, a tantestület közel fele írt alá.
Pénteken a tankerület felmentette a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. Az indoklás szerint azért, mert az igazgatóhelyettes a pedagógusok polgári engedetlenségének az élére állt.
Hétfő reggel több iskola is élőlánccal tiltakozott az engedetlenkedő tanárokat érő fenyegetések miatt. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai és diákjai fekete ruhában állták körbe az iskola épületét a tanítás kezdete előtt. A szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola főbejárata elé pedig tizenkét tanár állt ki feketébe öltözve.
Dezsőfi György állítása szerint ugyanúgy csak részt vett az akcióban, ahogy tavasszal is.
Hétfő reggel több iskola is élőlánccal tiltakozott az engedetlenkedő tanárokat érő fenyegetések miatt.
A polgári engedetlenségben részt vett kollégáik megfélemlítése ellen tiltakoznak a Zrínyi Ilona Általános Iskola pedagógusai.