Baltimore-i ügyészek azt kérik, hogy helyezzék hatályon kívül Adnan Syed ítéletét Hae Min Lee 1999-es meggyilkolásáért, és új tárgyalást kérnek az ügyben, ami megalapozta a true crime podcastok műfaját.
Baltimore államügyésze a szerdán benyújtott indítványában azt írta, hogy a védelemmel közösen lefolytatott, közel egy évig tartó vizsgálat során új bizonyítékokat találtak azzal kapcsolatban, hogy két másik gyanúsított is lehet. Azt szeretnék elérni, hogy az ügyet tárgyalják újra, hozzátéve, nem állítják, hogy Syed ártatlan. Ennek ellenére javasolják, hogy Syedet a nyomozás lefolytatásáig helyezzék szabadlábra.
Adnan Syedet 1999-ben tartóztatták le, majd ítélték életfogytiglanra a volt barátnője megfojtása miatt. Syed a bűncselekmény idején 17 éves volt, de felnőttként emeltek vádat ellene. Syed végig állította, hogy ártatlan, később pedig a 2014-es Serial című podcast, majd egy HBO dokumentumfilm is kérdéseket vetett fel az ítélettel kapcsolatban. 2018-ban egy fellebbviteli bíróság kimondta, hogy Syed ügyét újra kell tárgyalni, de ezt a döntést egy évvel később Maryland legfelsőbb bírósága hatályon kívül helyezte.
Az ügyészek most azt állítják, több bizonyíték is arra utal, hogy az ügyben két gyanúsított is érintett lehet. Hogy ők kik, azt egyelőre nem árulták el, mert a nyomozás folyamatban van.
Az 1999-es gyilkosságról szóló Serialnak hatalmas rajongótábora lett, az internet tele lett fórumokkal, oldalakkal, továbbgondolásokkal, tényleg közösségi élménnyé sikerült tenni a nyomozást.
Nemrég indult el a 444 első true crime podcast-sorozata is, a Cserben hagyva, amiben Kovács Judit történetét meséljük el, akit férje, a darnózseli hentesként elhíresült N. János ölt meg. Judit bátyja hat éven át küzdött azért, hogy a gyilkos tettéért megfizessen. (Wall Street Journal)
Egy 1999-ben elkövetett gimnáziumi gyilkosság részleteit nyomozzák hétről hétre millióan az Egyesült Államokban. A Serial a legsikeresebb podcast lett, és még a szerző sem tudja, mi lesz a vége.
A 444 első true crime podcast-sorozatában Kovács Judit történetét meséljük el, akit férje, a darnózseli hentesként elhíresült N. János ölt meg. Judit bátyja hat éven át küzdött azért, hogy a gyilkos tettéért megfizessen. A második epizódban azt mondjuk el, mi történhetett a Judit eltűnését követő 40 órában.