Tipikus EU-s feloldását hozta az Európai Bizottság egy látszólag feloldhatatlan dilemmának: büntetett is, meg nem is, teret hagyott a kompromisszumnak, és lehetőséget adott arra, hogy a politikusok sokféleképpen keretezzék a biztosok vasárnapi döntését. A dilemmát az okozta, hogy ezen a héten muszáj volt eldönteni, hogy a Magyarország elleni mechanizmust elengedjék, vagy büntetés kiszabását javasolják. Ebből lett az, hogy
javasolják a büntetést, de közben időt adnak még a magyar kormánynak, hogy elkerülhesse az EU-s pénzek elvonását.
Johannes Hahn költségvetési biztos a döntés vasárnap délelőtti bejelentésekor azt mondta, a magyar igazságszolgáltatási, ügyészségi és közbeszerzési rendszer nagyon problémás, de a magyar kormány nagyon fontos reformintézkedéseket, 17 új törvény meghozását ajánlotta fel.
A Bizottság három magyar operatív program 65 százalékának elvonását javasolja, ez összesen 7,5 milliárd euró veszteséget jelentene, ami a harmada a Magyarországnak járó kohéziós pénzeknek. A büntetés élesítéséről a tagállamok kormányainak kell szavazniuk. Ugyanakkor a Bizottság azt is javasolja, hogy november 19-ig még várjanak a döntéssel, mert addig a magyar kormány érdemi reformokat hozhat.
A magyar jogállamiság miatt aggódok mondhatják, hogy lám, a Bizottság végre tényleg bevetett egy nagyon éles fegyvert, hatalmas pénzek elvonását kezdeményezte. A magyar kormány pedig mondhatja, hogy sikerült időt nyerni, a felajánlásai nyomán hónapokon belül lezárulhat a vita, és elmúlik a pénzelvonás fenyegetése.
A vasárnapi bejelentés alapján a Bizottság nem kiéheztetni, hanem a magyar közbeszerzési rendszer javítására akarja rávenni az Orbán-kormányt. A magyar kormány pedig soha nem látott módon, külső nyomásra ígér most reformokat.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Akár egy korrupcióellenes ügyészség felállításaként is értelmezhető a legutóbbi magyar vállalás az EU felé. A Bizottság egy évtizednyi vita után először érezheti nyeregben magát, úgyhogy várhatóan így sem engedi el a magyar kormányt, de el sem zárja kategorikusan a pénzektől.
Tucatnyi ember 42 cége nyerte az EU-s finanszírozású közbeszerzések 21 százalékát. A hazai költségvetésből fizetett pályázatokon is kiválóan szerepeltek. 2020-ben az összes közel harmadát nyerték meg - derül ki a Korrupciókutató Központ elemzéséből.
Nagy többséggel szavazták meg a Magyarországot elítélő EP-jelentést, ami keményebben fogalmaz, mint minden korábbi hasonló határozat.
A lengyel kormány ugyanúgy a többségi szavazások ellen kampányol, mint a magyar. De amíg a lengyelek ezt abból vezetik le, hogy az EU túl puha az oroszokkal, addig a magyarok abból, hogy feleslegesen kemény.