Hétfőn este jelentette be Szombathely polgármestere, Nemény András, hogy milyen elemei lesznek annak a takarékossági programnak, amit benyújtanak a közgyűlés elé, írja a nyugat.hu. A városnak az elszabaduló energiaárak miatt több mint 3,2 milliárd forintot kell megspórolnia, és ez az összeg az áremelkedéseket látva még nőhet is.
A polgármester szerint két dologban nem lesz változás: az óvodák és a bölcsődék fűtése nem változik, és a közvilágítás működéséhez sem nyúlnak hozzá. Ugyanakkor a fűtési szezon idejére bezárják a Savaria mozit, a Smidt Múzeumot és a Schrammel Múzeumot, a Savaria Szimfonikus Zenekar pedig a sportházban fog működni.
Az uszoda fenntartása jelen állás szerint egymilliárd forinttal kerülne többe jövőre, erre próbálnak valamilyen megoldást találni, mert nem szeretnék bezárni. A város takarékossági programja 74 pontból áll, 20 céget, intézményt és magát az önkormányzatot is érinti, és számításaik szerint kb. másfél milliárd forintos megtakarításhoz lehet elég.
A beszámolóból kiderült az is, hogy a tervek szerint az adventi vásárt megtartják, de más lesz, mint az eddigi években, és hogy létre akarnak hozni egy mentőhelyiséget a civil szervezetek számára egy olyan épületben, amit amúgy is kell fűteni, hogy ott folytathassák tevékenységüket.