A Tranzit fesztiválnak helyet adó Club Tihany fő tulajdonosai a korábban Orbán Viktor tanácsadójaként és a honvédelmi miniszter volt üzlettársaként is ismert Habony Árpád unokaöccse és unokahúga. A szállodát tulajdonló cég egyik egyik igazgatósági tagja Gyurcsány Ferenc egykori külügyi államtitkára, írta meg az Átlátszó.hu.
A kormánypárt évente megrendezett fesztiválja – itt végre ellenzéki képviselők is összemérhetik erejüket, azaz összeakaszthatják bajszukat a fideszes nagyágyúkkal –, a Tranzit volt az, ahol a futballrajongó Dömötör Csabáról kiderült, hogy fogalma sincs, ki lőtte a 4 magyar gólt az angoloknak, és itt nyitott méretes hantázással politikai szezont Csák János is.
A cikkből kiderült: a Kommentár folyóiratot is kiadó alapítvány (Kommentár Alapítvány) 2009 óta szervezi Tranzit rendezvénysorozatot, amely elmondásuk szerint „közösség, vitafórum, baráti társaság, szórakozás” egyben, valamint „egy hely a cselekvőknek”.
Egy hely, amely uszkve félmilliárd forintból működik. Az alapítvány 2021-ben 330 millió forintot kapott a tihanyi fesztivál szervezésére a Miniszterelnöki Kabinetirodától a Batthyány Lajos Alapítványon keresztül, írja a lap. A birosag.hu-n közzétett jelentés szerint a Miniszterelnökség 2019-2022 között összesen közel 1,7 milliárd forinttal támogatta meg a szervezetet. Ebből 2021-ben nagyjából 400 millió forintot használtak fel, ami más állami tulajdonú cégek – így a Szerencsejáték Zrt. 30 milliós, az MVM Energetika Zrt. 30 milliós, az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 50 milliós – támogatásával együtt félmilliárdos büdzsét jelent az alapítványnak.
Ebből a pénzből lesz rendezvény, folyóirat és pl. fizetés a kuratórium elnökének, Simon Ildikó Beatrixnak, aki a beszámoló szerint 2021-ben összesen nagyjából bruttó 17 milliót keresett.
Ezenkívül, írja az Átlátszó, a szervezet tavaly 900 millió forintot használt fel abból a 11,5 milliárdos támogatásból, amit több évre kapott a Mathias Corvinus Collegium Alapítványából.
Az alapítvány ezekből a pénzekből fedezhette a Tranzit fesztivál helyszínének, a Club Tihany Hotelnek a bérleti díját is, erről azonban nem tudni semmit, mivel a lap kérdésére a szervezet az éves jelentését küldte el.
A Club Tihany Hotel többségi tulajdonosa egy Habony Árpád unokahúgának és unokaöccsének többségi tulajdonában álló cég, a Club Tihany Üdülőközpont Zrt., amelynek egyik cégjegyzésre jogosult képviselője a Gyurcsány-kormány egykori államtitkára, Horváthné Fekszi Márta.
A Fidesz kommunikációs igazgatója a Tranziton Jámbor Andrással vitázott, aki szerint a kormány a hatalom szuveneritását építi a nép szuverenitása helyett.
Gelencsér Ferencnek a hőség és a kormánypárti közönség mellett Kárász Róbert műsorvezető agymenésével is meg kellet volna küzdenie. Nem sikerült.
Utána kellene néznie a góllövőknek - magyarázkodott az államtitkár, aki a válogatott nagy szurkolójának igyekezett bemutatni magát.
A kulturális miniszter arról panaszkodott, hogy a Heti Válasz tulajdonosaként ellenzékben semmilyen állami támogatást nem kaptak. Ami bizonyíthatóan nem igaz.