A botrány 2018-as óta kitörése először adott interjút a csengeri örökösnőként ismertté vált P. Mária (korábban Sz. Gáborné). A Partizán által készített beszélgetés előzetesében újra azt állította, hogy milliós nagyságrendben adott át készpénzt Kósa Lajos számára, amit a Kiskun-Tender Kft.-től kapott. A péntek este megjelenő interjúban arról is beszél, hogy szerinte olyasmire használták fel, amiért más embereknek kellett volna ott ülnie a bv. intézetben, nem neki.
A csengeri nő korábban azt állította, hogy egy 1300 milliárd forintos örökség vár rá Németországban, a pénz megszerzéséhez pedig több embertől is kért kölcsönöket. Az ügybe belekeveredett Kósa Lajos is, aki megígérte a nőnek, hogy segít befektetni az elképesztő összeget, amiből egyébként 4 BMW-gyár is kijött volna. Kósa valamiért nem fogott gyanút, az ügyvédje még közös céget is alapított az asszonnyal, négyszer is találkoztak Svájcban. Az ügyben előkerült egy közjegyzői dokumentum, ami Kósa anyja nevére utaltatott volna 800 millió forintot P. Máriától.
A nő rendőrségi vallomásában azt állította, hogy összesen tíz tételben egy cégtől összesen 68 millió forint érkezett hozzá, amit viszont Kósa Lajosnak szántak vesztegetési pénzként. Az örökösnő a dokumentum szerint azt vallotta, hogy Kósa Lajos és sofőrje felváltva jártak hozzá, hogy készpénzben elvigyék a korábban átutalt összegeket. De a Legfőbb Ügyészség közleménye szerint ezt a vallomását P. Mária később visszavonta. Most a Partizánnak viszont újra a pénzáramlásról kezdett beszélni.
2019-ben kezdődik az építkezés, az autógyártó cég több mint egymilliárd eurót fektet be Magyarországon.
Orendi Mihály személyesen, Dr. Fiák István egy cégével volt benne a négymilliárd eurós álomvagyon csengeri örökösével.
A politikus rendőrségi vallomásából kiderül, hogy elegáns bankokban jártak, valamiféle meghatalmazás és befektetések ügyében.
Erről szintén közjegyzői okirat készült, csak úgy, mint a kedden nyilvánosságra hozott 1300 milliárd forintról.
Az LMP-s képviselő rendőrségi dokumentumok alapján azt mondja, bár erről a hatóságok is tudnak, az ügyészség mégsem akarja kihallgatni Kósa Lajost.
A legfőbb ügyész helyettese szerint már kihallgatták Kósa Lajost, minden ezzel ellentétes állítás nem más, mint politikailag motivált feltételezés.