Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A város melletti 400 hektáros területen fog megépülni a gyár, hagyományos és elektromos meghajtású autókat fognak gyártani.
A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő - közölte Szijjártó. Hangsúlyozta: a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre.
A BMW közel húsz éve után létesít új gyárat Európában, legutóbb a kontinensen 2000-ben nyitottak gyárat Lipcsében. A BMW közleményben is beszámolt az új gyár létesítéséről, de azt nem árulták el, milyen modelleket fognak Debrecenben gyártani.
2019 második felében kezdik az építkezést. (MTI, Bloomberg)