Egy klinikai vizsgálat szerint egy új Alzheimer-kór elleni gyógyszer lassította a betegség előrehaladásának tüneteit, emiatt a gyógyszert közösen fejlesztő Eisai és a Biogen most a hatósági engedélyezést kérelmezi.
A két vállalat kedden közölte, hogy a vizsgálatok bebizonyították, hogy egy monoklonális antitest kezelés a betegség korai szakaszában lévő betegeknél 27 százalékkal csökkentette a kognitív hanyatlás ütemét azokhoz képest, akik placebót kaptak.
A Financial Times azt írja, a friss klinikai vizsgálat eredményei most reményt adnak közel 50 millió alzheimer-betegnek, hogy végre előrelépés történik a betegséget lassító kezelések utáni kutatásban.
Az Eisai és a Biogen által közösen kifejlesztett gyógyszer csökkentette a béta-amiloidként ismert plakkok felhalmozódását az agyban. A tudósok már három évtizede próbálják bizonyítani az amiloid-hipotézist, vagyis azt, hogy az agyban lerakódó és egymáshoz kötődő mérgező amiloid-csomók az Alzheimer-kór elsődleges okozói.
A Biogen hasonló elven működő és tavaly bevezetett gyógyszere sikertelen volt és növelte a kételyeket az amiloid-hipotézissel kapcsolatban, de az Eisai szerint a mostani klinikai vizsgálat eredményei „mérföldkőnek” számítanak, és igenis igazolják az amiloid-elméletet.
A tudósok szerint ez volt az első olyan kezelés, amely előnyöket mutatott a kognitív hanyatlás lassítása szempontjából, de közben azért azt is jelezték, hogy érdemes egyelőre óvatosan értelmezni az eredményeket. Közel 1800 beteg kapott 18 hónapon keresztül lecanemabot, vagyis monoklonális antitest kezelést, a klinikai vizsgálat során, amely azt is kimutatta, hogy a gyógyszernek lehetnek veszélyes mellékhatásai is.
Az eredményeket novemberben mutatják be egy Alzheimer-konferencián, a vizsgálat eredényeit pedig egy orvosi folyóiratban publikálják majd. Az Eisai közölte, hogy az Egyesült Államokban, Japánban és Európában is megpróbálják engedélyeztetni az új gyógyszert. (Financial Times)