Láthatatlan lesz a Hummel logója a dán vb-mezeken, így tiltakoznak Katar emberi jogi visszaélései miatt

foci

A Hummel sportszergyártó bemutatta Dánia mezeit, melyeket a katari világbajnokságon visel majd a válogatott, a különlegességük pedig az, hogy a pólók Katar katasztrofális emberi jogi helyzetét kritizálják. A piros, fehér és fekete mezeken a textillel azonos színű lesz a logó, tehát szinte láthatatlan. Mint írták:

„Nem akarunk láthatóak lenni egy olyan versenyen, amely több ezer ember életébe került.”

A fekete változattal a vb építési munkálatai során elhunyt vendégmunkások előtt tisztelegnek. A dán válogatottat a végletekig támogatják, de nem ez a helyzet a rendező Katarral.

Forrás

A dán szövetség már tavaly novemberben megígérte, hogy a tornán kritikus üzenetekkel ellátott ruházatot fognak viselni. A Fifa szabályai tiltják a politikai nyilatkozatokat a csapatok mezén, de a Hummel sem szavakat, sem szimbólumokat nem használt az üzenethez, így belekötni sem lehet.

A világranglista 10. helyén álló Dánia egyike volt annak a 32 vb-csapatnak, amelyik a leghatározottabban kiállt Katar ellen. A dán szövetség is csatlakozott a múlt héten indított európai kampányhoz, amelynek célja, hogy a játékvezetők szív alakú, többszínű „OneLove” karszalagot viseljenek a vb-meccseken.

Katart az elmúlt évtizedben éles bírálatok érték a több tízmilliárd font értékű stadionok, utak, szállodák és egyéb infrastruktúrák építéséhez szükséges, főként dél-ázsiai vendégmunkásokkal való bánásmódja miatt. (Guardian)