A filippínók „alázatosak, szorgalmasak és megbízhatók”, ellenben a magyar munkások közül sokan egyszerűen nem jelennek meg a munkaterületen.
A kormány karácsony előtt adott ki egy rendeletet, aminek akkor csak Örményország és Grúzia felelt meg.
Az NGM közleménye szerint azért, mert „a magyar munkaerő az első”. Megjelent egy másik, vendégmunkásokról szóló rendelet is, amely csak Grúziát és Örményországot sorolja fel szóba jöhető harmadik országként.
Olimpia-ügyben a fővárosé a döntés, a pályaudvarok felújítására pedig nincs az államnak pénze - magyarázta Orbán. Az egyik legnehezebb kérdésre nem válaszolt.
Az üzbég sofőrnek a legnagyobb kihívás, hogy „Németországban mindig pontosnak kell lenni”.
Néhány év alatt több ezer ázsiai vendégmunkás érkezett Magyarországra, és a számuk csak nőni fog. Hogy érzik itt magukat, és mit szólnak hozzájuk a befogadó települések lakói? Személyes interjúk mellett reprezentatív közvélemény-kutatás segít választ adni a kérdésekre.
Egy hajdúbagosi fideszes rendezvényen beszélt az iparosítás várható hatásairól a parlamenti képviselő.
Nem foglalkoztathat külföldit az a cég, amelyik korábban alaptalan indokokkal tagadta meg a magyarok alkalmazását.
Ebből a két országból is igényelhető a Nemzeti Kártya, a döntésnek Rácz András szerint komoly nemzetbiztonsági kockázata lehet.
Az ügyészek szerint a férfi „minden valószínűség szerint megmenekült volna, ha azonnal segítséget nyújtanak neki”.
A főnökei nem vitték kórházba az eszméletlen férfit, emberöléssel vádolják a munkáltatóit.
A mostani 80 százalékról 85 százalékra növelné a foglalkoztatási rátát 2030-ra a kormány.
A Balkán kifogyott, Ukrajna munkaképes lakosságának jó része elmenekült, marad a Távol-Kelet, ahol a vallás azért szerencsére visszafogottabb, mint a keményebb arab országokban – magyarázta az ATV-ben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Keddtől. De ez visszamenőleg nem érvényes.
Hatszázan szlovákiaiak, háromszázan más országokból érkezett vendégmunkások. A cég azt is közzétette, mekkora visszaesést hozott a januári kényszerű leállás.