Hétfő délutántól kedd délutánig 426 forintról 417 forint környékére „erősödött” az euró árfolyama, miután Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter bejelentette: sikerült megállapodni a Gazprommal az orosz szállítások halasztott fizetéséről. „Ez egyrészt likviditási szempontból pozitív, másrészt érdemben javíthatja a magyar fizetési mérleg egyenlegét, vagyis rövid távon pozitív a forint szempontjából” – írta elemzésében a Portfolio.
Nagy Márton szerint a lépéstől a forint gyengülésének megállítása is várható. A forint ugyanis a gáz árának emelkedésével párhuzamosan gyengült idén. Az összefüggés ott van, hogy az MVM-nek egyre több eurót kellett vásárolnia, hogy kifizesse a gázszámlákat, és ahogy egyre nagyobb tételben adott el forintot, úgy lett drágább a közös európai pénz. Tehát összességében a Gazprom által adott halasztott fizetés javítja a költségvetés egyensúlyát, és ezt forinterősödéssel díjazták a piacok.
A kormány két-három legyet is üthetne egy csapásra: továbbra is lehet elég gáz a rezsicsökkentés-csökkentéshez, stabilabb a büdzsé, illetve relatíve erősebb a forint.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A kormány a forint romlásának megállítását reméli a kialkudott fizetési haladéktól. Gyanús, hogy a konstrukció része lehet az újabb EU-s szankciók akadályozása.
Az októbert tartja „vízválasztónak, amikor kiderül, hogy az európai gazdaság belesodródik-e egy háborús gazdaságba”.
Most éppen 412 forint egy euró.