Egyre több videó van olyan iráni középiskolásokról, akik hidzsábjukat lengetve, fedetlen fővel szállnak be a tüntetésekbe. A tiltakozások Masha Amini halála miatt robbantak ki két és fél héttel ezelőtt, akit azért vertek halálra az erkölcsrendészek, mert nem tartotta be a nők által nyilvános helyeken kötelezően viselendő ruhadarabra vonatkozó szabályokat. Azóta a levetett hidzsáb a tüntetések szimbólumává vált.
„Halál a diktátorra” – skandálták a Karaj állambeli Gohardashtban egy felvonuláson az iskolás lányok hidzsábbal a kezükben.
Máshol szintén fedetlen fővel mutatnak középső ujjat Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének egy osztályteremben.
A tüntetések hátteréről bővebben itt írtunk.
(BBC)
Korábban azt állították, a lány a rendőrségi intézkedés közben szívrohamot kapott.
Legalábbis egy kurd jogvédő szervezet szerint, akik azt mondták, a tüntetőkre a biztonsági erők nyitottak tüzet. Harmadik napja tartanak a zavargások.
Legalább 80 városban tüntetnek már egy hete az egyházi állam terrorja ellen, több rendőrőrsöt is felgyújtottak a tiltakozók. Az ellenük kivezényelt rendőrök 30-nál is több embert megöltek már. Az egész egy 22 éves nő halálával kezdődött, akit látszólag ok nélkül vitt el az erkölcsrendészet, és holtan adtak vissza a családjának.