Erről Hadházy Ákos számolt be Facebookon, ahol úgy fogalmazott, hogy szerinte „a hatalom piszkos humora”, hogy Marosi Beatrix a Kodolányin erkölcs és etika szakon végzett.
Hadházy azt írja, Marosi a „»kutatás« során elbeszélgetett 16 továbbképzésre érkezett tanárral és állítólag ugyan az elején voltak még bizonytalanok, de a végén már kilencen voltak az újbóli bevezetés mellett és csak heten ellene”. Ezt ide kattintva lehet tanulmányozni.
A képviselő arról is írt, hogy Marosi dolgozata egy Nemes Nagy Ágnes idézettel indít arról, hogy milyen nehéz a megbocsátás. Hadházy ehhez hozzátette, hogy „a hatalmat kiszolgáló, a tanárokat kirúgó tankerületi vezetőnek talán meg lehet majd egyszer bocsátani, ha majd ő is bocsánatot kér a piszkos tettéért, de a nevét azért ne felejtsük el akkor sem”.
Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője volt az, aki több tanárt is kirúgott a budapesti Kölcsey Ferenc gimnáziumból arra hivatkozva, hogy a tanárok a korábbi figyelmeztetés ellenére többször is részt vettek a polgári engedetlenségben.
Október 5-én, szerdán, az oktatás nemzetközi napján országszerte élőlánc, sztrájk, hídfoglalás és tüntetés lesz a pedagógusokért. Az oktatás állapota elleni tiltakozásokat élőben közvetítjük, amit itt lehet követni.
Azért, mert többször is polgári engedetlenségben vettek részt. Ketten biztosan bíróságra mennének.
A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik elbocsátott tanára, Palya Tamás hosszú Facebook-posztban búcsúzott a pályától.
Tanárok, diákok és szülők országszerte sztrájkolnak ma, béremelést és magasabb színvonalat követelnek. Az eseményeket mi is közvetítjük.
Élő közvetítésünk a szerdai eseményekről.