Az ember okozta klímaváltozás miatt volt idén súlyos aszály Európában, Kínában és Észak-Amerikában, erre jutott egy nemzetközi tudóscsoport. Szerintük az éghajlatváltozás „legalább hússzor valószínűbbé” tette az aszályokat, és az ideihez hasonló forró nyár „gyakorlatilag lehetetlen lett volna a klímaváltozás nélkül”.
Ez egyben azt is jelenti, hogy „a további globális felmelegedés miatt a jövőben súlyosabb és gyakoribb lesz a nyári aszály”. Pedig az idei nyáron is súlyos volt az aszály, a szokatlanul száraz időjárás a folyók vízszintjét is lecsökkentette, a hőhullámok pedig erdőtüzeket okoztak. A vízhiány miatt a termesztett növényeket se lehetett locsolni, ami növelte az alapvető élelmiszerek árát is, vagyis a szárazság összességében a kereskedelemre és az energiatermelésre is hatással volt.
A tanulmány során a talaj felső 7 centiméteres és a felső 100 centiméteres nedvességtartalmát vizsgálták, és arra jutottak, hogy az idén tapasztalt aszályhoz hasonlóra „körülbelül húsz évente egyszer lehet számítani” a mostani éghajlaton. Az ember okozta klímaváltozás nélkül azonban egy ilyen aszály az északi féltekén körülbelül 400 évente vagy még annál is ritkábban fordulhatott volna elő, Európában pedig 60-80 évente. (Financial Times)