„Mi jár a fejemben? Még mindig az öt kollégám azonnali hatályú felmentése”- posztolta a Facebookra Fazekas Csaba, a Kölcsey Gimnázium igazgatója szombat este.
A Kölcseyből 5 tanárt rúgott ki a tankerület a múlt héten, mert a figyelmeztetés ellenére folytatták a polgári engedetlenséget. A gimnázium igazgatója már hétfőn is jelezte, hogy mekkora hibát vétett a tankerület. Mint akkora írta, „a polgári engedetlenkedőkkel szemben szigorúan büntető módon eljáró döntéshozók cselekedetükkel tovább súlyosbítják a tanárhiány problémáját is. Miközben a diákok tanuláshoz való jogára hivatkoznak, megfosztják őket a tanáraiktól. Válaszul néhány óra elmaradására a tanév hátra lévő óráit kockáztatják”, Aztán egyesével bemutatta az 5 elküldött pedagógust, feltéve a kérdést, „A döntéshozók vajon tájékozódtak róla, hogy kik azok az emberek, akiket elküldenek? Tudják, hogy milyen űr marad utánuk?”
Szombati posztjából az derül ki, hogy továbbra sem tud túllépni a történteken.
„Értem, hogy az intézkedést figyelmeztetés előzte meg, és a jogszabályokból következett. De tetteink hátterében ezeknél magasabb rendű elveknek kell állniuk. Mérlegelni kellett volna, hogyan állja meg a helyét a döntés az emberiesség nézőpontjából.
Az iskolában 34 éve dolgozó és 6 hónappal a nyugdíjazás előtt álló kolléganő rendkívüli felmentése kegyetlen, embertelen dolog volt szerintem.
Mi, tanárok, nem szoktunk a ballagás előtti hónapokban kizárni diákot az iskolából, akkor sem, ha súlyosan megszegi a házirendet. Mert tudjuk, hogy az érintett szabályszegése a mi kudarcunk is. Ilyesmin is el lehet gondolkodni. És azon is, hogy az igazságszolgáltatásnak, a bírói gyakorlatnak is fontos eleme a mérlegelés. A -tól és az -ig határai között keres az ítélkező, olykor felfüggesztettet ad. Elnézést kérek a többiektől, hogy kiemeltem Sallai Kati esetét. Nem nyugszik a lelkem miatta. Még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad.
A kerület polgármestere, Soproni Tamás is próbált tájékozódni a tankerületet szakmai vezetőjénél, de Marosi Beatrix nemet mondott a találkozóra, amit azzal indokolt, hogy
a tankerület sem kíván beleszólni abba, hogy az önkormányzat hogyan és kikkel látja el a feladatait.A tankerület igazgatója mindössze abban vár közreműködést Sopronitól, hogy „a pedagógusok a jogszabályokban számukra biztosított, törvényes módon fejezzék ki a véleményüket”.
A Kölcseyből elküldött két tanárt és az értük szervezetett tüntetést ebben a videóban mutattuk be.
A Magyar Jeti e heti adása pedig a kirúgások kiváltotta tiltakozási hullámról sszól, és arról, miért érdeke a NER-nek legyalulni az oktatást:
„Vajon tájékozódtak róla, hogy kik azok az emberek, akiket elküldenek? Tudják, hogy milyen űr marad utánuk?” - írja Fazekas Csaba, és egyesével ismeri el a kirúgott tanárok munkáját.
Mondván, a tankerület sem szól bele a polgármester munkájába.