Miután hétfőn megkapta a Belső-Pesti Tankerületi Központ munkajogi következményekkel fenyegetőző levelét, a terézvárosi Madách gimnázium magyar-történelem szakos tanára, Juhász Erzsébet a Facebookon nyílt levélben válaszolt az intézményt vezető Marosi Beatrixnak.
Röviden magáról is írt, hogy 35 éve tanít a gimiben, és hogy büszke a munkájára és a tanítványaira. Aztán ízekre szedi a tankerület levelét. Először is azt hánytorgatja fel, hogy a tankerület vezetője még sohasem járt a gimnáziumban, majd cáfolja, hogy ne jelentették volna be a múlt heti munkabeszüntetésüket: bejelentették.
Szerinte a diákok tankötelezettségének teljesítését nem az korlátozza, hogy a kollégáival nem dolgoztak, hanem hogy az előző tanév végén hat tanár hagyta el a gimit, akiket nem pótoltak. Idézi a törvényt, mely szerint Marosinénak munkaköri kötelessége lenne értékelni a hozzá tartozó iskolákban a körülményeket és megteremteni a működéshez szükséges gazdálkodási feltételeket. Ha ezt megtette volna, tudna róla, hogy az alagsori termeket fekete penész lepi, a fénymásolók megjavítására napokat kell várni.
Felteszem, nem gondolja komolyan, amit aláírt. Ebben az esetben azt bizonyítja, hogy nem autonóm, szuverén értelmiségi, hanem egyszerű ítéletvégrehajtó.
Végül Juhász Erzsébet elhívja Marosinét a Madáchba, hogy győződjön meg arról, eljárása tényleg segíti-e az oktatást és a diákokat, mert megérné kiállni azok elé, akik, a fenyegetőző levelet idézve, "jelentős mértékben" hátráltatják a tanulók tankötelezettségének teljesítését.
Múlt héten Soproni Tamás, Terézváros polgármestere találkozót javasolt Marosi Beatrixnak, miután a szintén a VI. kerületben működő Kölcsey gimnáziumból több tanárt is kirúgtak a törvényes sztrájk lehetőségének hiányában tartott polgári engedetlenségi akciójuk miatt. Marosi nemet mondott a találkozóra, amit azzal indokolt, hogy
a tankerület sem kíván beleszólni abba, hogy az önkormányzat hogyan és kikkel látja el a feladatait.