A munkácsi városi tanács úgy döntött, elviszik a turulszobrot a várból, és a helyére Ukrajna címere, egy háromágú szigony kerül. A határozat értelmében utasították a Munkácsi Történeti Múzeumot, hogy távolítsák el a szobrot a helyéről. A vár vezetősége korábban pályázatot hirdetett az ukrán címer terveire és megvalósítására.
Az eredeti, bronzból készült turulszobrot a honfoglalás ezeréves évfordulójára állították. 1924-ben a Kárpátalját akkor uraló csehszlovák hatóságok eltávolították, majd 1945-ben a Vörös Hadsereg beolvasztotta. A szobrot 2008-ban állították vissza. (Mukachevo.net)
Frissítés 18:35
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség „megdöbbenéssel értesült” a határozatról - írja a Kárpátalja. „A döntés azért is furcsa, mert a város egyik jelképének számító turulszobor Munkács városvezetésének kezdeményezésére került vissza eredeti helyére még 2008-ban, a közös történelmi múlt és a nemzetiségek békés egymás mellett élésének jegyében” - közölte a KMKSZ elnöksége.