Egy óvodáskorú gyerek mellett viszonylag könnyű ráunni a peppamalacos monopolyra, a jégvarázsos memóriakártyára és a kukackeresős társasra, ezért megelőzendő a további szenvedéseimet, próbáltam végigpörgetni az agyamban, hogy én mikkel játszottam gyerekként. Ekkor jutott eszembe az egyik kedvenc társasom, majd amikor felidéztem a szabályait, az is eszembe jutott, hogy ez a játék valójában minden szinten a Fidesz–KDNP-koalíció megvalósult álma. A Café International 1989-ben lett az év társasjátéka, a családunkhoz valamikor a kilencvenes évek elején került, ha jól emlékszem, ezt küldték valamelyik karácsonyra a Németországban élő barátok.

Visszagondolva gyerekként az élt bennem, hogy ez egy tökjó játék, menő és vicces rajzokkal. 2022-ben viszont már-már olyan érzés volt ránézni a táblára és a kártyákra, mint amikor pár hónapja teljesen véletlenül elém került egy cirka százéves, „Menjünk Jézus szívéhez” című társasjáték.

Igaz, a Café Internationalben nincs „sajtó apostolkodás” vagy „torkosság”, vannak viszont erősen sztereotipizáló grafikák, mellé pedig enyhe xenofóbia is.