idegengyűlölet

Európa vakfoltjai

Az európai parlamenti választások rávilágítottak az európai fősodor hiányosságaira. Egy német agytröszt javaslatokat tett a szélsőségek visszaszorítására, és felhívta a figyelmet a zárt Európa jelentette veszélyekre.

Bódog Bálint
eu

Biden szerint India és Japán idegengyűlölő

Mert nem akarják befogadni a bevándorlókat.

Benics Márk
külföld

A párizsi lövöldöző „beteges idegengyűlöletéről” beszélt a kihallgatásán

Elmondta, hogy először egy bevándorlók lakta külvárosi negyedben akart gyilkolni, de ott kevesen voltak, ezért tervet módosított.

Kiss Imola
bűnügy

Leégett egy ukrán menekültotthon Hamburg mellett

Az épületet szándékosan gyújthatták fel.

Miklósi Gábor
külföld

Azonos neműek nem ülhetnek kettesben egy asztalnál, a fajkeveredésért pontlevonás jár

A Fidesz álma a társas, ami 1989-ben az év játéka lett, és ami erősen sztereotipizáló grafikákkal erősít rá enyhe xenofóbiájára.

Mészáros Juli
játék

Giorgia Meloni a kampánya részeként kiposztolta, ahogy megerőszakolnak egy nőt

Úgy látszik, a szavazatokért való harcban semmi sem szent.

Kiss Imola
külföld

„Ami a 20. század vezetőinek rasszista és idegengyűlölő retorikájaként kezdődött, az végül milliók népirtásával végződött”

Az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége rövid nyilatkozatot tett közzé pár nappal azután, hogy Orbán Viktor tusványosi beszédében fajelméleti fejtegetésbe fogott.

Mészáros Juli
POLITIKA

Miyazaki, a DK japán-magyar jelöltje turult és kumiszt emlegetve támadta meg Songot, a Fidesz japán-magyar jelöltjét

Azért tört ki a vihar a matyómintás hangiriban, mert Song Simon bevándorlóellenes szövegeket posztolt a Facebookjára.

Szily László
POLITIKA

Juncker szerint az Orbán-féle túlzott nacionalizmus háborúhoz vezet

A Bizottság elnöke arról is beszélt, hogy nem érdekli az ellene indított kampány, de az idegengyűlölet igen.

Horváth Bence
POLITIKA

Felmérés: a románok több mint fele bizalmatlan a magyarokkal szemben

A legjobban a homoszexuálisokat, a cigányokat és a migránsokat utasítják el.

Bede Márton
külföld

Timmermans: „A legfontosabb, amit tehetünk a magyar társadalomért, hogy megszabadítjuk az idegenektől rettegéstől”

Az Európai Bizottság alelnöke reagált arra a jelenetre is, amikor a Fidesz kedvenc fociultrája nekiállt kiabálni vele.

Urfi Péter
POLITIKA

Trócsányit meghívták egy belgiumi konferenciára, de végül nem vett részt rajta, mert egy belga szervezet azt írta róla, „idegengyűlölő, rasszista és antiszemita”

Az igazságügyminiszter pert indított jó hírnév megsértése miatt.

Herczeg Márk
politika

Koccanás Szombathelyen: „Büdös geci szar, migráns faszszopó, bazmeg!”

Egy magyar és egy skót állampolgárt bántalmazott egy társaság Szombathelyen, miután apró sérülés keletkezett a rájuk bízott autóban.

Tbg
bűnügy

Mallorca szigete nemkívánatos személlyé nyilvánította Salvini olasz belügyminisztert a menekült- és cigányellenes kirohanásai miatt

A szélsőjobboldali politikus a Facebookon szólt vissza.

Szily László
külföld

Menj vissza Mexikóba, kiáltotta egy nő a 91 éves férfinak, aztán betontömböt vágott az arcába

Egy hete történt az eset Los Angeles-ben, most tartóztatták le a nőt, aki kis híján megölte az idős férfit.

Boros Juli
külföld