Vasárnap megkezdődött a Kínai Kommunista Párt (KKP) 20. kongresszusa, amelyen elsőként Hszi Csin-ping pártfőtitkár és államfő mondott beszédet. Közel 2300 küldött érkezett Pekingbe a kongresszusra, akik az egyhetes esemény végén várhatóan megszavazzák majd, hogy Hszi vezesse tovább az állampártot.
A kongresszust rég nem látott tüntetések előzték meg Pekingben, ahol a pártfőtitkár/elnök és a koronavírussal szembeni zéró tolerancia politikája ellen tiltakoztak. Az embereknek ugyanis egyre inkább elege van a teljes lezárásokból, a kínai hatóságok ugyanis még mindig ezekkel reagálnak a vírus megjelenésére. Nem sokkal a kongresszus előtt pedig az a pletyka kezdett el terjedni a közösségi oldalakon, hogy Hszi Csin-Pinget megpuccsolták. Ez is mutatta, mennyire feszült és felforrósodott a belpolitikai helyzet az országban.
Nyitóbeszédében Hszi megvédte a tüntetéseket elindító zéró tolerancia politikát, azt az "emberek nyílt háborújának" nevezte a vírus terjedésével szemben. Beszédében szólt Hongkongról és Tajvanról is. Előbbiről, ahol 2019 óta megerősítette hatalmát a kínai állam és brutálisan leverte a demokrácia-párti tüntetőket, a kínai pártfőtitkár azt mondta, a kínai állam rendet tett a káoszban.
Tajvanról pedig azt mondta, az ország egyesítését el kell és el is fogja érni a kínai állam, és sosem mond le annak a lehetőségéről, hogy ezt a célt akár erővel is elérje. A fórum dönt a párt központi bizottságának új összetételéről, és várhatóan módosítanak a pártszabályon is. Ezt követően, október 22-én tartja első ülését az új összetételű központi bizottság, amelyen megválasztják a főtitkárt, valamint határoznak a politikai bizottság és annak szűkebb körű, állandó bizottságának összetételéről is.
A BBC beszámolója szerint a pártkongresszus általában annak ad terek, hogy a párt különböző frakciói megmérkőzzenek egymással. Most viszont lényegében egyetlen frakcióról lehet beszélni, Hszi Csin-ping ugyanis egyfajta centrális erőteret hozott létre a párton belül, ezzel is megerősítve a hatalmát. Ha harmadjára is őt választja meg a párt élére a kongresszus, akkor Mao Ce-tung óta ő lesz a Kínai Kommunista Párt legerősebb vezetője.
A rövidesen kezdődő pártkongresszus előtt. A megmozdulást gyorsan feloszlatták a rendőrök.
A közelgő pártkongresszus és több befolyásos politikus letartóztatása felfűtötte a kedélyeket, de ettől még jó eséllyel nem történt hatalomátvétel Pekingben.