Forgalomlassító tüntetést tartottak hétfő reggel egy győri gimnázium tanárai és diákjai

oktatás

Negyedpályás útlezárással egybekötött tüntetést tartottak hétfő reggel iskolakezdés előtt Győrben a Révai Miklós Gimnázium tanárai, illetve az őket támogató szülők, diákok és érdeklődők – írja az ugytudjuk.hu.

A Szent István út városból kifelé tartó sávjaiból egyet elfoglaló tüntetésen az iskola pedagógusa, Juhász Attila tartott beszédet, majd a tömeg elénekelte a Mi vagyunk a Grund című dalt. Az autósok közül sokan dudálva buzdították a tüntetőket.

Forrás

Október 14-én pénteken több iskolában is sztrájkoltak a tanárok, Budapesten pedig a Diákok a Tanárokért-csoport szervezésében a Hősök teréről vonultak a tiltakozók a Belügyminisztériumhoz.

Október 23-ra újabb tüntetést, október 27-re pedig sztrájkot jelentettek be. A budapesti tüntetés vasárnap délután a Kálvin téren kezdődik, onnan a Műegyetem rakpartra mennek. A sztrájkot a pedagógusok szakszervezetei közösen szervezik.

Kapcsolódó cikkek