Az V. kerület jegyzőjének, dr. Sélley Zoltánnak jóval nagyobb tartozása volt korábban a Hegyvidéki Önkormányzat felé be nem fizetett ingatlanbérleti díj miatt, mint annak a nőnek a Belvárosi Önkormányzat felé, akit nemrégiben tartozása miatt kilakoltattak - közölte a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. A jegyző 21 havi, vagyis több mint 750 ezer forintnyi tartozást halmozott fel a XII. kerületben.
Múlt héten a 444-en riportot közöltünk dr. Kovács Zsuzsa kilakoltatásáról, melyet A Város Mindenkié csoport aktivistái és néhány ellenzéki képviselő igyekezett élőlánccal megakadályozni, sikertelenül. Kovács Zsuzsa kb. 220 ezer forinttal tartozott, és ki tudták volna fizetni neki, ennek ellenére hajléktalanszállóra küldte a Belvárosi Önkormányzat.
A tartozás mellett az V. kerületi önkormányzat azzal magyarázta a kilakoltatást, hogy a 67 éves nővel nem lehetett együtt élni. Ám Sélleyről épp azt derítette ki az MKKP, hogy nagyon rossz a viszonya a hegyvidéki szomszédaival. Megvásárolt ugyanis egy padlástéri lakást is ugyanabban az épületben, a tető felújításának kötelezettségével.
Csakhogy hiába szólította fel őt az önkormányzat többször a balesetveszélyesnek nyilvánított tető felújítására, azt egészen addig nem tette meg, amíg a tető be nem omlott.
Az omlás miatt az emeleti lakás beázott, és a szomszéd elmondása szerint napokig esernyőt volt kénytelen használni a lakásában. Sélley neve eladóként egyébként Nagy Ádám, Rogán Antal kabinetfőnökének ingatlanvásárlásairól szóló cikkünkben is előkerült már.
Több tucat aktivista próbálta megakadályozni, hogy Zsuzsát kitegyék a lakásából, de rendőrök vitték el őket a helyszínről.
Az eladó az 5. kerület jegyzője, aki nem árulja el, mennyit kért a telekért.