Több mint 22 óra után véget ért az ellenzéki obstrukció

POLITIKA

Több mint 22 órás vita után jelentkezett be élőben az LMP országgyűlési képviselőcsoportja, Ungár Péter Facebookon úgy fogalmazott, a vitában azt próbálták megtudni, „hogy miért akar az állam kivonulni a szociális szektorból”. Ungár úgy fogalmazott, ez „egy olyan salátatörvény volt, amely más dolgokat is érintett”, a vízgazdálkodástól elkezdve a diplomata-útlevelekig mindent”.

Ungár szerint a 22 órás vita „egy dologra jó volt, olyan vitát folytattunk az országgyűlésben, amire korábban nem volt példa, voltak fideszesek, akik valódi érveket mondtak”, ami szerinte „mégiscsak megmutatja, hogy van valamennyi értelme a parlamenti munkának”.

A bejelentkezésből csak az nem derült ki, hogy most átment-e a törvénymódosítás, amely kimondaná, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, a gondoskodási sorban csak az ötödik helyen szerepel az állam – az egyén után a hozzátartózók, a települési önkormányzatok és a karitatív szervezetek jönnek a sorban. A parlamenti jegyzőkönyv alapján nem volt róla szavazás. *

*Pontosítás: Az LMP és a Párbeszéd a törvényjavaslat általános vitáját obstruálta, vagyis erről a javaslatról egyelőre nem is volt napirenden a szavazás, arra majd csak a részletes vita lezárása után kerülhet sor. Elnézést a félreértésért.

Kapcsolódó cikkek