szociális ellátórendszer

Veszélyben az alapítványi idősotthonok, a kormánytól kérnek segítséget

Duplájára emelkedtek a rezsiszámlák, az állam támogatására viszont az alapítványi fenntartású intézmények nem jelentkezhetnek.

Csurgó Dénes
szociális ügyek

Több mint 22 óra után véget ért az ellenzéki obstrukció

Az LMP képviselőcsoportja szerint az egész éjszaka tartó vita „egy dologra jó volt, olyan vitát folytattunk az országgyűlésben, amire korábban nem volt példa, voltak fideszesek, akik valódi érveket mondtak”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Már több mint húsz órája tart a szociális törvény tárgyalása a Parlamentben

Az LMP parlamenti képviselőcsoportja és a Párbeszéd-frakció vezetője egész éjjel felszólalásokkal tartották életben a vitát, ami azóta is tart.

Mészáros Juli
POLITIKA

12 órája tart és várhatóan éjszakába nyúlik a szociális törvény tárgyalása a Parlamentben

A törvénymódosítás kimondaná: elsősorban az egyén felelős a saját szociális biztonságáért, és csak legvégül az állam.

Solti Hanna
POLITIKA

„Kicsit furcsa, ha a lakó feljelenti azt, aki szállást ad neki” - a komplett képviselő-testület próbálta együttműködésre bírni az ócsai devizahiteles telep lakóit

A lakópark alig néhány bérlője követte az ócsai önkormányzat új szabályait és adott be kérelmet a bérleti díj mérséklésére. Az önkormányzat nem enged: aki nem kérvényez, januártól automatikusan a mostani összeg háromszorosát fizeti.

Neuberger Eszter
társadalom

Hidegzuhanyként érte az ócsai devizahiteles telep lakóit a háromszoros lakbéremelés híre

Az önkormányzat, amint lehet, piaci alapú bérleményekké alakítja az eredetileg szociális alapon épített telepi ingatlanokat. Másodszor érzik súlyosan átverve magukat a telepen élő devizakárosultak.

Neuberger Eszter
társadalom

Közel harminc ingatlant adna át ingyen a kormány az egyházaknak

Időseket és fogyatékossággal élő embereket látnak el bennük.

Szurovecz Illés
társadalom

Aki itt éhen hal, az meg is érdemli

Eszük ágába nincs hazajönni Bécsből a magyar hajléktalanoknak.

444.hu
POLITIKA