Az orosz külügyminisztérium szerint elsődleges feladat az atomhatalmak összecsapásának megelőzése

háború

Moszkva meggyőződése, hogy a jelenlegi zavaros helyzetben az elsődleges feladat a nukleáris hatalmak esetleges katonai összecsapásának megakadályozása – áll az orosz külügyminisztérium honlapján közzétett, a nukleáris háború megelőzéséről szóló nyilatkozatban.

A dokumentum szerint Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként és nukleáris hatalomként – a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról rendelkező szerződéssel összhangban – különleges felelősséggel tartozik a nemzetközi biztonság és a stratégiai stabilitás megerősítéséért.

A nyilatkozatban az áll, hogy: „Oroszország abból indul ki, hogy a nukleáris fegyverek csökkentése és korlátozása, a stratégiai kockázatok csökkentése, valamint a nukleáris szintre való eszkalálódással fenyegető nemzetközi incidensek és konfliktusok veszélyének csökkentése terén a hatályos megállapodások továbbra is aktuálisak. […] Megerősítjük maradéktalan elkötelezettségünket az öt nukleáris fegyverrel rendelkező állam vezetőinek a nukleáris háború és a fegyverkezési verseny megelőzéséről szóló, 2022. január 3-i közös nyilatkozata mellett. Szilárd meggyőződésünk, hogy a jelenlegi nehéz és zavaros helyzetben, amely a nemzetbiztonságunk aláásására irányuló felelőtlen és gátlástalan cselekedetekből adódott, a nukleáris hatalmak katonai összecsapásának megakadályozása elsődleges feladattá válik.”

Moszkva felszólította a nukleáris „ötök” országait, hogy hagyjanak fel az egymás létfontosságú érdekeit sértő veszélyes kísérletekkel, a közvetlen fegyveres konfliktus szélén egyensúlyozva és a tömegpusztító fegyverekkel való provokációkat ösztönözve.

Putyin és Peszkov 2019. június 29-én Oszakában.
Fotó: Metin Aktas/Anadolu Agency via AFP

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kifogásolta, hogy a nyugati országokban hivatalos szinten és a médiában is „felfújják” a nukleáris fegyverek témáját. A szóvivő ezt arra reagálta, hogy a New York Times amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva azt állította, magas rangú orosz katonai vezetők nemrég megbeszélést tartottak arról, milyen feltételek mellett vetne be Oroszország taktikai nukleáris fegyvereket Ukrajnában.

Peszkov szerint az orosz fél nem kíván részt venni a téma felelőtlen „felfújásában”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök október 27-én azt hangoztatta, hogy Oroszországnak nem kell nukleáris csapást mérnie Ukrajnára, mert ennek sem politikai, sem katonai értelme nem lenne. (MTI)

Kapcsolódó cikkek